Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)
II. Rész. Az elérhetetlen jelentés
sát, hanem az önmagában megismerhetetlen egyének belső drámáját ábrázolja. A törvény természete szerint anyagában átláthatatlan, az emberi értelem pedig képtelen arra, hogy a megmagyarázhatatlant elfogadja. Ez a két megismerhetetlenség (a törvény belső átláthatatlansága és az ember ehhez való viszonyulásának lehetetlensége) nagyjából fedi egymást, mégis elcsúsznak egymás fölött, a törvény lényegét kétségessé feszítik, s ez a kétség az írás folyamán még merevebb, metafizikai kényszer formájában kompenzálódik. A törvény nemcsak a létezés rendjével, hanem magával a létezéssel válik egyértékűvé, megismerhetetlensége annak metaforája, s ennek nyelvi kifejezését mind Kafka, mind József Attila műveiben megtaláljuk. József Attila világképében azonban a törvény uralma kisebb mértékben és a világi élet törvényeire érvénytelenül jelenik meg (néhány olyan közvetlenül Kafka formai hatása alatt írott verstől eltekintve, mint például az Egy büntetőtörvényszéki tárgyalás irataiból). A törvény önmagába foglalt érthetetlenségénél nagyobb szerepet kap emberi érthetetlenségünk, a törvény értelmének, egyáltalán fennállásának reménytelen keresését József Attila gyötrelmes hiányérzetként éli meg. Közelebb van a rend fogalmához, s így, mint a rend metaforája a káosz elleni ősfélelem ellentéteként jelentkezik. Ez a káosz egyaránt vonatkozik a világ és az én kontrollálhatatlanságára, belső fenyegetés, és ezért a törvény érthetetlensége mindig eleven, hasbavágó szenvedést jelez, míg Kafkánál mindig egy végzetes, embertelen, külső erővel szembeni kiszolgáltatottságot. Emiatt József Attila világában a törvény metafizikai elidegenedettsége mindig emberibb fájdalom (lásd az Eszmé