Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)

II. Rész. Az elérhetetlen jelentés

JÓZSEF ATTILA ESZMÉLET-ÉNJE Befejezetlen kézirat Előadásomat istenkísértően merész kérdéssel kezdem: bi­zonyosak lehetünk-e - és bizonyosak vagyunk-e - mind­annyian abban, hogy az Eszmélet József Attilának valóban legjelentősebb versei közé tartozik? Nem lehet-e, hogy pusztán a vers valóban létező súlya és főleg rejtelmessége csal meg bennünket, annyira, hogy inkoherenciáját a saját meg-nem értésünknek, és nem a költemény meg-nem szer­kesztett, vagy legalábbis egyenetlen jellegének tartsuk? Pór Péternek az elmúlt évben megjelent dolgozata (A kocka he­tedik oldala) azt állítja, hogy József Attilának sok, főleg az Eszmélet után írott verse „az esetlegesség és a törvény ön­pusztító egységének a jegyében alkotta­tik meg”, az ellen­tétek koegzisztenciájának eredményeként. De az esetle­gesség és a törvény kizárja-e egymást, és a József Attila ké­sői költészetében jelen lévő ellentétek valóban polarizált struktúra alapját képezik-e? Úgy gondolom, hogy József At­tila költészetére éppen úgy jellemző, hogy ellentétei csak látszólagosan polarizáltak, mint gondolatainak és képeinek gyakran csak látszólagos meghatározottsága. Ha a poláris (pontosabban a látszólagosan poláris) ellentétek („a múlt meghasadt”) jelenlétét úgy is fogadjuk, mint e költészet el­sődleges motivációjának kifejezését, bizonyos-e, hogy nem csak egymás mellett elcsúszó, csak az értelem számára in­koherens struktúrát képeznek? Nem tudunk elszakadni attól a törekvéstől, hogy a köl­temény vagy az egyes versek (a „tizenkét vers”) jelentését.

Next