Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)
II. Rész. Az elérhetetlen jelentés
JÓZSEF ATTILA ESZMÉLET-ÉNJE Befejezetlen kézirat Előadásomat istenkísértően merész kérdéssel kezdem: bizonyosak lehetünk-e - és bizonyosak vagyunk-e - mindannyian abban, hogy az Eszmélet József Attilának valóban legjelentősebb versei közé tartozik? Nem lehet-e, hogy pusztán a vers valóban létező súlya és főleg rejtelmessége csal meg bennünket, annyira, hogy inkoherenciáját a saját meg-nem értésünknek, és nem a költemény meg-nem szerkesztett, vagy legalábbis egyenetlen jellegének tartsuk? Pór Péternek az elmúlt évben megjelent dolgozata (A kocka hetedik oldala) azt állítja, hogy József Attilának sok, főleg az Eszmélet után írott verse „az esetlegesség és a törvény önpusztító egységének a jegyében alkottatik meg”, az ellentétek koegzisztenciájának eredményeként. De az esetlegesség és a törvény kizárja-e egymást, és a József Attila késői költészetében jelen lévő ellentétek valóban polarizált struktúra alapját képezik-e? Úgy gondolom, hogy József Attila költészetére éppen úgy jellemző, hogy ellentétei csak látszólagosan polarizáltak, mint gondolatainak és képeinek gyakran csak látszólagos meghatározottsága. Ha a poláris (pontosabban a látszólagosan poláris) ellentétek („a múlt meghasadt”) jelenlétét úgy is fogadjuk, mint e költészet elsődleges motivációjának kifejezését, bizonyos-e, hogy nem csak egymás mellett elcsúszó, csak az értelem számára inkoherens struktúrát képeznek? Nem tudunk elszakadni attól a törekvéstől, hogy a költemény vagy az egyes versek (a „tizenkét vers”) jelentését.