Beney Zsuzsa: Az elérhetetlen jelentés. Összegyűjtött irodalmi esszék II. (Budapest, 2010)

I. Rész. A gondolat metaforái

mint minden látomás” szinte egyedülálló nemcsak a fia­tal József Attila lírájában, de talán az egész kortárs költé­szetben. Tudatosság-e? Irónia? Kiábrándultság? Ez az utol­só sor mintegy megtagadja az előzőeket, azok versen be­lüli valóságát, majd egy újabb fordulattal szemléletünkben mégis megerősíti, s ezzel valóságként fogadtatja el a köl­tői képet. A vers a pirkadó madarat láttatja látomásnak — ez a madár nyilvánvalóan nem létezik, csak allegóriája a szerelemnek, így, az utolsó sorból visszatekintve vonja szorosabbá az allegóriát József Attila, hiszen közvetlen ér­telmezésében a koronás madár az áttetsző - de tudjuk, hogy maga a szerelem a látomás. A minőségjelző a kép­re (madárra)­­ közvetett értelme az allegorizált lényegre vonatkozik. A József Attila-­ szintézis egyik korai és egyik legszebb példája ez az összevonás - az érett József Attila költői magatartása tükröződik benne. A költő ugyanis ismeri, tudja a képben formát öltött ér­zelem ellentmondásosságát - s itt ki is mondja, olyan vilá­gossággal, mely közel a paradoxonhoz - már-már parado­xon, hisz egyszerre állítja, hogy a szerelem szólal, n­incseleg, tehát van — és nincs, hiszen csak látomás; a közlés azon­ban nyelvtanilag, formálisan mégsem paradoxon, mert az állítás, közvetlenül, nem a szerelemre, hanem a madárra vonatkozik. Az Óh szív! nyugodt!utolsó sora mintegy kimondása, leszögezése, előrevetítése József Attila későbbi intellek­­tualitásának. Benne a költő kilép a versből, s arra kívül­ről reflektál - ugyanakkor azonban ez a sor annyira része is a költeménynek, hogy éppen ez adja meg egyensúlyát: áttetszőségében látjuk meg a szerelem fogalmának és ké­

Next