Bókay Antal - Rácz István (szerk.): Modern sorsok és késõ modern poétikák - British studies (Budapest, 2002)
Plath és Hughes
Plath verse nem sirató és nem sírás, nincs benne bánat, nincs benne hiány. Sokkal inkább agresszív indulatokkal teli szabadulás a túl soktól, átok és vád az apai pozícióval szemben. Míg József Attila legszívesebben feltámasztaná az anyát, Plath fantázia-szándéka szerint megölné az apát. Mindkét esetben közös viszont az, hogy az igazi halál lehetetlenné teszi a szándék megvalósítását, egyaránt megakadályozza a feltámasztást és az apagyilkosságot, vagyis azt a (voltaképpen patológiás) megoldást, mely a vágyak mélyén rejlik. Az apa hiánya Plathnál éppúgy az ismétlés kezelhetetlen jelölő természetű viszonyába szorít, mint József Attilánál az anyáé. Az apa minden vele kapcsolatos konkrétum ellenére nem emlék, nincs meg a szükséges távolság ahhoz, hogy jelöltként lehessen kezelni, sokkal inkább jelölőként, erőként, hatalomként működik a lányban. Ez a különös helyzet azonban nem a normalitás felé kényszeríti a személyt, hanem a megoldás terepét a szülőkkel szembeni tett helyett a saját testre irányítja, és a megölés, illetve feltámasztás a saját sors „megírásában”, az öngyilkosságban realizálódik. ÉLMÉNY-GENEALÓGIÁK Kései sirató Harminchat fokos lázban égek mindig s te nem ápolsz, anyám. Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik, kinyujtóztál a halál oldalán. József Attila verse sokkal közelebb van a testihez, mint Plathé. A vers már egy testi állapottal nyit („Harminchat fokos lázban égek”). Ez a láz, bármennyire is konkrét megjelölés, súlyos paradoxont jelez, hisz a harminchat fok nem láz, de még nem is hőemelkedés. Abszolút normális betegségről van szó. Van benne továbbá valami . Plathnak van egy verse, amely a Daddy közelében íródott, Fever 103 a címe. Plath valóban lázról beszél (nálunk ez 39,5 fok lenne), ez a belső tűz beteges, agresszív dinamika.