Bollobás Enikő (szerk.): Elméletek vonzásában. A „határtalan tudomány” kezdetei a hatvanas-hetvenes évek humán és társadalomtudományi kutatásaiban - A humán tudományok alapkérdései 5. (Budapest, 2019)
Bollobás Enikő: Az első nyelvi fordulat Magyarországon. A strukturalista szemlélet megjelenése az irodalomtudományban
Az Első NyElVI fordulAT MAgyArorszÁgoN � 115 mond, 6 az irodalomtörténészek közül pedig elsősorban Szabolcsi Miklós 7 és Király István 8 próbálkozott ezzel a közvetítő szereppel.) 6 Telegdi Zsigmond: [a strukturális nyelvészet eredményeit tekintve] „el kell ismernünk, hogy a hagyományos grammatikával szemben a fejlődés magasabb fokát képviseli” (Telegdi 1972: 4). A Szabolcsi 1969-es, A verselemzés kérdéseihez címen megjelent, nagyszabású József Attila Eszmélet- tanulmánya nyíltan strukturalista a kis kötet négyötödét kitevő elemzés tekintetében. A felhasznált források közt is szerepel Roland Barthes, Fónagy Iván, Gérard Genette, Hankiss Elemér, Roman Jakobson, Claude Lévi-Strauss, Jan Mukařovsky, Petőfi S. János, I. A. Richards, Thomas Sebeck, Szvetan Todorov, majd az elemzést záró elméleti eszmefuttatásban rövid áttekintést ad a strukturalizmusról, hangsúlyozva a szláv gyökereket, és kitérve a Szovjetunióban is föllelhető strukturalista szemléletű iskolákra. Szabolcsi a strukturalista szemlélet történelmi módszerekkel történő kiegészítését javasolja, hivatkozva A tőkére, amely szerinte „a történelmi elemzésnek és a struktúrák elemzésének kombinációja volt” (Szabolcsi 1969: 100). Szabolcsi kapcsán írja Béládi Miklós, Kiss Ferenc és Rónay László, hogy „a marxista kritika a maga számára is igyekezett hasznosítani a módszer gyümölcsözőnek látszó eredményeit, ám ezt a folyamatot összekapcsolta a – nem is egységes – ideológia bírálatával (elsősorban Szabolcsi Miklós tanulmányaiban jelentkezett e kettős törekvés)” (Béládi–Kiss–Rónay 1981: 419). Király István, bár „társadalmi jelentését, filozófiai-világnézeti oldalát nézve” „krízisjelenségnek” és az „önáltatás formájának” nevezi a strukturalizmust (Király 1972: 276), elismeri, hogy „hallatlan mértékben tökéletesítette a formára vonatkozó ismereteinket [...] forradalmasította mintegy a poétikai gondolkodást” (Király 1972: 277). Éppen ezért, folytatja Király, kétfajta módon szükséges viszonyulni a strukturalizmushoz: egyrészt „ideológiai harcot, szembenállást kíván”, másrészt „elsajátítást tesz szükségessé” (Király 1972: 277), mégpedig úgy, hogy „a történelmi-genetikus megközelítés elsődlegességét valló, valóban tudományos, tartalomcentrikus műelemzéssé kell átalakítani a formalista iskolák valóságtól elszigetelő, formacentrikus műelemzését” (Király 1972: 277).