Bollobás Enikő (szerk.): Elméletek vonzásában. A „határtalan tudomány” kezdetei a hatvanas-hetvenes évek humán és társadalomtudományi kutatásaiban - A humán tudományok alapkérdései 5. (Budapest, 2019)
Bollobás Enikő: Az első nyelvi fordulat Magyarországon. A strukturalista szemlélet megjelenése az irodalomtudományban
� BolloBÁS EMK - 118 Ugyanakkor megszülettek a strukturalizmust explicit módon tárgyaló tanulmányok és kötetek is: az újkritikáról (vagy ahogyan az első időkben nevezték, az „új kriticizmusról”) Szili József írt ( Kritika , 1963, 1967); a cseh strukturalizmusról és a prágai iskoláról Sziklay László ( Kritika , 1963, 1966); az orosz formalista iskoláról Nyírő Lajos ( Kritika , 1966); a fenomenológiáról Vajda György Mihály ( Helikon , 1966; Kritika , 1966); a formalizmusról Tamás Attila ( Kritika , 1967); a strukturalizmusról általában Miklós Pál ( Kritika, 1966; Helikon , 1968), Kelemen János ( Mi a strukturalizmus , 1969), Vitányi Iván ( Új Írás , 1969); Hankiss Elemér ( Valóság , 1970; Strukturalizmus , 1971); a marxizmus és a strukturalizmus viszonyáról Kelemen János ( Magyar Filozófiai Szemle , 1969); az „etnofilozófiai” strukturalizmusról Voigt Vilmos ( Kritika , 1969); a strukturális vizsgálat szerepéről a komparatisztikában Szegedy-Maszák Mihály ( Helikon , 1970) – hogy csak a legfontosabbakat említsem. És ugyanekkor szép számmal születtek magyar szerzőknek a strukturalista szemléletet alkalmazó, eredeti munkái is, melyek elsajátítva-továbbfejlesztve az elméletet, az értelmező gyakorlatban alkalmazták a strukturalista téziseket. Hogy csak néhányat említsek: a költői és a prózai nyelvről írt Martinkó András ( Kritika , 1964, 1965); a művészi kommunikációról Petőfi S. János ( Kritika , 1966); az önmegszólító verstípusról Németh G. Béla (1966); József Attila Eszméletéről Szabolcsi Miklós (1968); a Szarvas-ének szerkezetelemeiről Bonyhai Gábor ( Kritika , 1968); a művészi értékről Bojtár Endre ( Valóság , 1970); a műalkotások határoznak meg, amelyek nem teszik láthatóvá, hogy bizonyos irányzatokat – mint például a szláv formalistákat, az újkritikát, a fenomenológiát, az explication de textes módszert, a stíluskutatásokat – milyen családi hasonlóság köti össze, mely elhatárolja őket például a pozitivizmustól, a szellemtörténettől és a szociológiai irodalomfelfogástól. Megjegyzem, a marxizmus bemutatása is hiányzik a kötetből. Csak az „irodalomlélektant” vázoló Hankiss Elemér mondja ki, hogy itt az egyik strukturalista-formalista irányzatról van szó (Hankiss, in Nyírő 1970: 464). Egyébként az, hogy számos iskolát a strukturalista szemlélet fogja össze, csak a lábjegyzetekben szereplő nevekből és művekből derül ki.