Borbély T. András: Az Ezüst tó. Kurt Weill és elfeledett operája (Budapest, 2022)
3. WEILL SZÍNÉSZOPERÁJÁNAK TÖRTÉNELMI, DRAMATURGIAI ÉS ZENETUDOMÁNYI VIZSGÁLATA - 3.5. Az Ezüst tó nagytotálban - 3.5.3. A darab politikai vetületei
3. Will színészoperájának ... vizsgálata melódia.332 A szimfónia harmadik tételének egy része erősen a Dal a friss kenyérrőlre emlékeztet, de az a felismerhetőség határán van. Ezért ebben az esetben sem lehet zenei idézetről beszélni, a Kenyérdal öniróniája (mint ahogy a Caesar-dal mondanivalója a diktátorok bukásra ítéltségéről) valószínűleg amúgy sem illik a szimfónia üzenetébe – ha van neki egyáltalán ilyesmi funkciója. Nem szabad túlfilozofálni a dolgot, Kurt Weill zenéket írt, nem rejtett kódos politikai üzenetet ötvonalas kottapapírra – még ha egynémely dala meg is jelenik feldolgozva a későbbi műveiben. A korábbi dalokkal való bánásmód Brecht elidegenítő effektjére emlékeztet: felismerhető az eredeti, de valahogy máshogy, idegenül cseng. Érdemes egyébként meghallgatni egymás után az első és a második szimfóniát. (Ez az internet korában nem jelent különösebb kihívást.) Jól megfigyelhető a szerző zenei fejlődése. Ami az 1921-es műnél az egésznek a koncepciója (mármint ami a hangzás- és formabeli megvalósítást illeti), az a második esetében fűszer. Tehát amíg a klasszikus ellenpont szerinti szerkesztést Weill az első szimfóniában felcseréli a váratlan harmóniákkal tarkított „weilliségre”, addig a másodikban ez a zenei nyelv csak színesíti a klaszszikus kontrapunktot, amit igen izgalmasan használ a komponista. Hiába, Kurt Weill átkozottul jó zeneszerző, nem véletlenül volt már életében igen sikeres. De ha már az „Ezüst tó vizében” nyílt zenevilágok más művekben való megjelenéséről esett szó, akkor még az 1937-es The River is Blue című filmhez komponált zenét kell megemlíteni, mert állítólag 333 az a zenei anyag is részben a Ezüst tó-zene feldolgozása. Ennek az eldöntése azért nehéz, mert ez a kompozíció Weill befejezetlen művei közé tartozik – még ha a New York-i Kurt Weill Alapítvány négy songot (The River is so Blue, March, Soldier’s Song és Finale) The River is Blue címmel az 1937-ben keletkezett művek közé is sorol. Ezen a ponton azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy a jelenség, miszerint Weill saját zenei témáit, melódiáit több darabjában is feldolgozza, nem csak Az Ezüst tóra jellemző, más műveknél is megfigyelhető. A sikerek és a sok ismerős ellenére a francia főváros csak átmeneti megálló volt a zeneszerző életében, ahogy mérgesedik Németországban a helyzet, úgy válik egyre világosabbá, hogy ez az állapot nem fog egyhamar megváltozni. Weill ezért afelé az ország felé veszi az irányt, amelynek kultúrája és zenéje mindig lenyűgözte: 1935 szeptemberében megérkezik New Yorkba. Mindig is kacsintgatott Amerika felé, már 1931-ben ter- 332 Vö. Hein, 2014, 71. 333 Mücke, 2011, 49. 270