Boreczky Ágnes (szerk.): Majdnem száz év. Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával - ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Pedagógiatörténeti Tanszék közleményei 4. (Budapest, 2009)

3. rész. Szép új világ: Az útkeresés folytatódik

pihenjen. Amikor többször elesett, nem mertük tovább otthon egyedül hagyni a lakásban, bevitettük a gerontológiai intézet kórházába. Egy pár hétig élt ott, aztán rövidesen meghalt agyvérzésben. A boncolás után azt állapították meg, hogy csodálatos, hogy egyáltalán ilyen sokáig élt, an­­­nyira el volt meszesedve az agya. Amíg velünk élt otthon, teljesen tiszta volt a gondolkodása. Lehet, hogy ha hagyjuk dolgozni, akkor tovább élt volna. Később sokszor bántam, hogy nem úgy történt. Annyira jóban vol­tunk, hogy a kórházban senkitől nem akarta elfogadni az ételt, csak tőlem. Munka közben minden délben bementem hozzá, hogy megetessem. (Akkor a VII. kerületi Tanácsnál dolgoztam az Erzsébet körúton, közel a Gerontológiai Intézethez, amely a Gyulai Pál utcában volt.) Mit jelentett számomra az, hogy a paraszti életet és gondolkodást meg­ismerhettem? Azáltal, hogy lejártunk Szkárosra, megismertem a családot, a falut, és megdöbbentően sok negatív élményem volt. Nem tudtam, hogy legalább olyan súlyos neurózisok vannak a parasztságon belül, mint a zsidóság­ban. (Tulajdonképpen az irodalomból is tudhattam volna, hisz előzőleg olvastam a falukutató írók műveit, de sose gondoltam mélyebben bele.) Nagy sérelmek, amit rosszul kezeltek, kevesebb humanizmussal, mint a zsidók. Rózsa mama felmenőiből, a Pivnik családból sokan kimentek Amerikába, mint azok, akikről József Attila azt írta: „ki tántorgott Ameri­kába hárommillió emberünk”. Rózsa mama édesanyját hazaküldte a ro­konság, mert gyógyíthatatlan betegséget kapott, talán tífuszt és „meghibbant” - ahogy ők mondták. Rózsa mamáék befogadták, és a csir­keólban tartották. Kőből épült ház volt a csirkeból, benne egy ágy, ott fe­küdt a nagymama. Egyszer engedte csak meg Rózsa mama, hogy benézzék hozzá, akkor is csak egy kicsit nyitotta ki az ajtót. Rózsa mama nagyon meg volt elégedve önmagával, mert háromszor napjában vitt neki ennivalót, és egyszer egy héten lemosdatta. Elképzelhetetlen volt szá­momra, hogy jó emberek között ez lehetséges. Egyszerűen döbbenetes volt­­ egy más kultúra. A nemrég megtalált levelekből derült ki számomra az is, hogy milyen rengeteget dolgoztak. Tényleg látástól vakulásig. Béla azért is szorgal­mazta a szövetkezetet, mert azt várta, hogy a közösen szervezett munka könnyít majd az életükön. Később pedig ugyan­ezért akarta, hogy átjöj­jenek Magyarországra. Rózsa mama visszatérő depresszióban élt, levelei

Next