Boreczky Ágnes (szerk.): Majdnem száz év. Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával - ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Pedagógiatörténeti Tanszék közleményei 4. (Budapest, 2009)
4. rész. Nyugvóponton
mintha kertes házban élnénk. Központi fűtés volt, állandó meleg víz, tehát komoly életszínvonalbeli emelkedés a Rákóczi úti lakáshoz viszonyítva. Amikor oda költöztünk, még járt a 39-es busz, amely tőlünk indult és átkacskaringózva a városon a Pasaréti templomig járt, ott volt a másik végállomása. „Városnéző busz” volt a csúfneve. Nagyon szerettük, hisz így átszállás nélkül vagy egy átszállással szinte mindenhová eljutottunk. A villamos összeköttetés is jó volt a város felé. Anna férjhezmenetelekor lépett újra a képbe a Damjanich utcai lakás, ahol akkor anyám már egyedül lakott. Nem lett volna pénzünk Annának lakást venni, és anyám felajánlotta, hogy a Damjanich utcai másfél szobás, összkomfortos lakását elcseréli a József Attila telepen egy háromszobás lakásra, és összeköltözik Annával. (Annyi pénzünk volt, hogy a ráfizetést álltuk.) Sikerült tőlünk két háznyira egy ugyanolyan lakást találni, mint a miénk. Egy szoba lett az anyukáé és kettő Annáéké. Anyám, akit akkor már Dédinek hívtunk, mert közben megszületett Anna kislánya, Juli, sokat segített Annának a háztartásban, és Anna sokat tanult tőle sütni, főzni. Anyám közel 80 éves koráig hivatalba járt fél munkaidőben, de a 39-es busszal gyakran kiment a Teleki térre bevásárolni friss zöldséget, gyümölcsöt vett. Amikor Kati férjhez ment, a mi három szobás lakásunkat két lakásra cseréltük, ugyancsak a József Attila lakótelepen. Katiék kaptak egy szobahalálos lakást, a mi egy kétszobásat. Utóbbi két lépésben valósult meg, mert először a IV. emeleten kaptunk volna lakást, de ott ki sem nyitottuk a könyves dobozokat, mert feltétlenül lejjebb akartunk lakni. Már nem is voltunk nagyon fiatalok és Béla akkor már nagyon beteg volt. Egy évi várakozás után, végső kétségbeesésünkben a kommunista párthoz fordultunk segítségért, és hamarosan kaptunk egy kétszobás lakást egy egész közeli ház második emeletén. Itt is nagyon szerettünk lakni, bár Béla betegsége egyre több szomorúságot okozott. A 90-es évek elején volt egy akció, amelynek keretén belül a tanácsi lakásokat a benne lakók nagyon kedvező feltételekkel megvásárolhatták. Mi is megvettük a lakásainkat, így a későbbi cserék már adás-vétel útján jöttek létre. Amikor Katiéknál megszületett a második gyerek, elcserélték a lakásukat Budára, az Attila utcába költöztek a Bethlen udvar nevű nagy házba. Eleinte az elég messzinek tűnt, mert nagyon megszoktam, hogy egymás közelében élünk. Nagyon sokat jártam oda. A gyerekek a Várba