Boreczky Ágnes (szerk.): Majdnem száz év. Boreczky Ágnes beszélget Méhes Verával - ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Pedagógiatörténeti Tanszék közleményei 4. (Budapest, 2009)
1. rész. Az asszimiláció útvesztői
Azon is fennakadtam, hogy míg apám a gyárból hazajárt ebédelni, terített asztalnál evett és ebéd után még egy félórára le is feküdhetett pihenni, a gyárban dolgozó munkások kis lábasban vitték be ebédjüket a gyárba és ott fogyasztották el.10 Többször végiggondoltam, hogy mi vezetett oda, hogy kommunista legyek tizenöt éves koromra. Sokat gondolkodtam ezen, hogy mitől van az, hogy az ember mit választ. Én rendkívül érzékeny voltam kisgyerekkoromtól fogva a nélkülözésre, szenvedésre, az emberek életmódja és életlehetőségei közti különbségekre. Emlékszem, hogy mikor első osztályba mentem, mellém ültettek egy nagyon szegény gyereket, akinek folyt a füle, és az nagyon gusztustalan volt. Nem tudom, hogy anyám szólt, vagy a tanítónő magától ültette el az utolsó padba, hogy senki mellett ne üljön. Abból az egész osztályból senkire nem emlékszem, csak erre az egy kislányra. Kisiskolás koromban sokszor gondoltam, amikor lefeküdtem a puha ágyba és betakaróztam, hogy milyen szomorú, hogy nincs minden gyereknek ilyen meleg ágya és meleg takarója. Nem tudom, hogy mindez honnan eredt. Első férjem, Gombosi Gyuri Gyerekszoba című, önéletrajzi könyvében ugyanezt írja, ő is arról álmodozott kisgyerek korában a testvérével (8-10 évesek lehettek), hogy lesz majd egyszer egy olyan ország, ahol nem lesznek szegények és gazdagok. Ők sem a családjukban hallhatták. Ilyen tartalmú legrégebbi emlékeim közé tartozik az is, hogy amikor a 37-es villamossal kimentünk a rákoskeresztúri temetőbe a nagypapa sírjához, a villamos elment a Mária Valéria-telep mellett (ez afféle nyomortanya volt a mai József Attila lakótelep helyén), és láttam, hogy az emberek kis fakalibákban laknak, a kémény helyett a kunyhók oldalából egy csövön át jön ki a füst, h a tudja isten milyen kályhákból. A házak körül nyári időkben félig öltözött mezítlábas gyerekek szaladgáltak. Másik hasonló emlékei a Gellérthegy oldalában vájt barlanglakások, amelyekben ugyanolyan emberek, gyerekek laktak, mint mi. Nem is értettem, hogy lehet úgy élni? Hogy lehet, hogy azok, akikre ez tartozik, akik változtatni tudnának ezeken az állapotokon, hagyják? A koldusokat is nagyon sajnáltam. 10 A munkások többnyire a külső kerületekben vagy vidéken laktak.