Czövek Judit (szerk.): Imádságos asszony. Erdélyi Zsuzsanna köszöntése (Budapest, 2003)
Görömbi András: Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben
A múlt is benne van a jelenünkben. Az új egyetemességeszmét fogalmazza a József Attila-i „végső szemléleti egész” igénye, de Apollinaire, Picasso vagy Németh László törekvése is ez. József Attila a költészetben megvalósítja a bartóki szellemet. Felejthetetlen képek szemléltetik a népi és nemzeti kultúránk kettéhasadását. Az erdélyi, népsorsot kivaltó dalok átlendülnek minden tilalmakon. A kiegyensúlyozottságért túlságosan nagy árat fizet az ország szellemi élete. Az olykor látszólag egymástól nagyon távoli mozaikok szoros kapcsolatban vannak egymással, egy korszerű, nagyívű gondolatrendszer és világkép részei, az egységes világlátást szolgálják. Németh László vetette fel először azt a gondolatot, hogy a bartóki modell egész kultúrának mintája is lehet. Csoóri Sándor a bartóki modell fogalmának azáltal ad új értelmezést, hogy a maga rendkívül sokrétű élménykörével szembesíti: az önéletrajz szabad mozgásában olyan organikus világkép bontakozik ki, amelyben funkcionálisan kap helyet Csoóri számtalan meghatározó élménye, az amerikai felhőkarcolóktól a szatmárcsekei temetőig, a beatköltészettől a magyar népballadákig, József Attilától Ginsberg költészetéig. Az új egyetemességeszme kifejtésének egyik lebilincselő gondolatsora pedig József Attila költészetének az értelmezése, annak a válaszfalnak a merész ledöntése, amelyet József Attila és a népi irodalom közé húzott, az a szemlélet, amelyik népköltészetnek csupán a Petőfi szemével látott egyszerűséget tudta, s a húszas-harmincas években a magyar irodalom követendő modelljévé Erdélyi József költészetét avatta. Csoóri Sándor abban jelöli meg József Attila szerepét az új egyetemességeszme kiteljesítőinek sorában, hogy ő már a népköltészet egész világát bejárta és hasznosította a ráolvasásoktól a gyerekmondókákig, a regösénekektől a Kalevaláig. .Verseiben az ősi és az új dolgok megrendítő feszültsége ugyanolyan újítás, mint a bartóki disszonancia.”18 József Attila életművében együtt szemlélte Csoóri a végleteket, az elvont filozófiai gondolatokat és a kereszténység előtti, szinte ázsiai jellegű nomád hangvételt. Ehhez a végleteket társító kettőséghez is az Erdélyi Zsuzsanna által feltárt archaikus imákban talál párhuzamot, „ezekben egyszerre kap hangot a pogány ütemre kibontakozó kultikus megrendülés és a keresztény világkép”.19 A Tenger és diólevél Csoóri irodalomszemléletének alakulástörténetét is megrajzolja a kezdeti naiv népiségtől az új egyetemesség koncepciójának egyéni élménykörökön alapuló kimunkálásáig. Ebben az új egyetemességkoncepcióban döntő szerepe van annak, hogy a népköltészetben sokkal egyetemesebb emberi tartalmak és művészi megoldások hordozóját fedezte fel annál, mint amilyennek korábban a népköltészetet látták. A népművészet egyszerűségre törekvő, szemléletes, naiv realista vonulata mellett fölfedezte annak mélyebb, összetettebb, szilajdabb, látomásos vonulatát, s rámutatott arra, hogy a népi kultúrának ezt a mélyebb rétegét éppen a modern művészet legnagyobbjai — Picasso, Lorca, Bartók, József Attila — hasznosították legteljesebben az ősit 18 Csoóri 1994. 732. 19 Csoóri 1994. 734-Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben