Czövek Judit (szerk.): Imádságos asszony. Erdélyi Zsuzsanna köszöntése (Budapest, 2003)
Görömbi András: Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben
a »sült realista« Veres Péter, vagy a lírai realizmus olyan képviselői, mint Illyés Gyula vagy Jeszenyin iránt”.55 A Tenger és diólevél önéletrajzi telítettsége eleve a nézőpontok és szemléleti jellegek sokféleségét társította. Az azonban kétségtelen, hogy Csoóri Sándor szemléletében kitüntetett helye van a költői képnek, „a világ érzéki metaforájá”is-nak, s kisebb szerep jut az elvont gondolkodásnak. Többen racionalizmusellenességet, az ok-okozati viszonyra figyelő gondolkodókkal szembeni elfogultságot iz is emlegettek koncepciójával kapcsolatban. Akadt kritikus, aki a Csoóri által felvázolt kultúramodellt alapjaiban irracionális erezetűnek minősítette, s azt állította róla, hogy „az egzisztencialista filozófiára épül, történelmileg-társadalmilag szűk”.58 A Csoóri-írásokból áradó életelvű vitalitás, valamint végleteket társító szemléletének sokak által méltatott tágassága inkább Alföldy Jenő véleményét támasztja alá: „Ha Illyés, Veres Péter és társaik a történelmi szükségletnek megfelelően a paraszti művelődés »apollói« oldalát emelték ki és tették mozgalmuk ideológiai és esztétikai alapjává, akkor Csoóri inkább ennek »dionüszoszi« felére helyezi a hangsúlyt. [... ] A Nomád napló szépirodalmi értékű elméleti írásaiban eklektikus torzításoktól mentesen létrejött a szintézis népi irodalmunk két fő iránya: a harmincas években kezdődött a népi mozgalom realizmusa és az ötvenes évek közepétől kibontakozó mágikus realizmus között.”59 A bizonyítás lendületében Csoóri olykor egyszerűsít, bonyolultabb tényeket egy szemléleti jelleg megragadása végett összevon. Amikor például a népiség és modernség szintézisének lehetősége felől tekinti át költészetünket, arra a véleményre jut, hogy „a magyar költészetnek Ady után nem az Erdélyi József törte csapáson, hanem például egy torcai természetű költő útján kellett volna továbbindulnia. A modernséget és a népköltészetet magas szinten egymásba torkolható úton.”40 „Sajnálkozik azon, hogy Illyés és Németh László a legmodernebb világirodalom ismeretében döntöttek Erdélyi József, az új realizmus, az új tárgyiasság mellett, miközben nem vették észre József Attila költészetének korszakos jelentőségét. Ebben nyilvánvalóan igaza van, de az is kétségtelen, hogy a két világháború közötti magyar költészet sokszínű és gazdag volt, nem Erdélyi József nyomában haladt, így is bizonyos azonban, hogy olyasfajta merészségre, önkívülettel határos drámaiságra, arra a mágikus és barbár mélységre, melyet Lorca kifejezni tudott, József Attilától eltekintve a magyar líra nem volt képes a két világháború között.”41 Csoóri koncepciója felől nézve tehát érthető az élesebb fogalmazás is. Amikor modelljében ennek a rejtettebb, drámaibb, féktelenebb népiségnek oly jelentős ösztönző szerepet tulajdonított, az egész magyar nyelvterületen reneszánszát 55 Tüskés 1979- 1039. 56 Csoóri 1994. 260. 59 Huszár 1979. 63-64; Tüskés 1979. 1043-58 Illés 1979. 29-30. 59 Alföldy 1979. ápr. 28. 40 Csoóri 1994. 729. 41 Vö. Dér 1980. 422. Népköltészet és új egyetemesség Csoóri Sándor esszéiben