Enright, Anne: A gyászoló gyülekezet - Gondolat világirodalmi sorozat (Budapest, 2008)

Anne Enright 1962-ben született Dub­linban. Angolból és filozófiából szer­zett diplomát a dublini Trinity College­ban, majd a mesterfokozatot a Univer­sity of East Anglia alkotó írói kurzusán, ahová ösztöndíjasként járt, s ahol olyan mesterei voltak, mint Angela Carter és Malcolm Bradbury. Évekig dolgozott producerként és rendezőként az ír te­levíziónál, sokáig csak hétvégéit szen­telhette az írásnak. 1998-ban jelent meg első novelláskötete, a Hordozható szűz­­mária, amelyet magyarul 2007-ben adott közre a Gondolat Kiadó, és amely több tekintélyes irodalmi díjat is hozott a számára. 1993 óta „főállású” író. Mun­káit egyik kritikusa, Aidan Matthews, így jellemzi: „írásai hűvösek, és tisz­ták, mint a pillanat, amikor a migrén csak épp, hogy elszállt, de a fájdalom még ott bujkál”. Mondatai villanássze­rűen élesek, a felszín alá hatolnak, és úgy rakják ki elénk a lét rejtelmes vo­násainak összképét, mint egy kirakós játék mozaikdarabkái az egészet. Ez a „kirakós” szerkesztés minden művé­ben jelen van, így A gyászoló gyüleke­zetben is. Visszatérő témái a szeretet, a család, a katolicizmus, a dublini élet, az ír múlt és jelen összefonódása és a szex. Minden érzelgősség és szépelgés idegen tőle, lüktető, az ír hagyomány­ból táplálkozó, ugyanakkor nagyon mai hangvételű, erősen ironikus prózáját egyszerre jellemzi a szárnyaló költőiség és a már-már brutális szókimondás, humora a fájdalommal szomszédos.

Next