Erdélyi Margit: Az irodalomoktatás új kihívásai - A Selye János Egyetem Tanárképző Karának tudományos közleményei (Budapest, 2014)
II. Fejezet. Poétikai interpretációk az irodalomoktatásban
KISS TÍMEA: ADY ENDRE VERSEI A TANKÖNYVEKBEN 3. A tantervekről A szlovák tantervekben a magyar nyelv- és irodalomtanítás óraszámai a négyosztályos gimnáziumok és középiskolások számára heti 3 óra. Ilyen órakerettel a megtanulandó tananyagot csak erőltetett menetben lehet teljesíteni, a teljesség igénye nélkül. Az ismeretek minőségi elsajátíttatása háttérbe szorul, hogy tartható legyen a tantervi követelmény. A tantervi célok és feladatok szinte teljesíthetetlenek a tananyagon való átrobogás miatt. Fejleszteni és megalapozni műveltséget heti 2-3 órában nehéz feladat. Önművelésről, az olvasás megszerettetéséről beszél miközben a témakörök, főképp a művek könyvnélküli ismeretén alapszik, évente pedig 2-3 mű részletét, és 2-3 mű egészét kéri kötelező olvasmányként, mely bevett szokásként egy olvasmánynapló elkészítésében (lemásolásában) ki is merül. Kommunikációs helyzetekben való aktív részvételről ír, miközben a szóbeli kifejezőképesség fejlesztésére csak 4 órát szán az egész évre. Kijelenti, hogy sem mű, sem stílus nem kerülhet a többi fölé, mégis a Nyugat lírikusaira 18 órát, prózaíróira 10 órát, József Attilára és Radnóti Miklósra is 10 órát, a 19. század második felének és a 20. század elejének világirodalmára 8 órát jelöl ki. Minden, amit célként megfogalmaz igaz és helyes, de a gyakorlatba való átültetésnél kisiklik, pedig a szlovákiai magyarságnak nagyobb szüksége van, mint valaha anyanyelvének megőrzésére és szeretetére, és ezt megfelelően képzett tanárok és elkészített tantervek nélkül elképzelhetetlen. Korszakok, írók és művek tételszerű kidolgozása, az érettségin való pontszámok elsődlegessége a jelenlegi állás, mely még messze jár a fent megfogalmazottaktól. Hasonló elvárásokat fogalmaz meg a Nemzeti Alaptanterv is. Magyarországon a kétszintű érettségi bevezetése után közép- és emelt szintű tanmenetekkel dolgoznak. A magyar nyelv- és irodalomtanítás óraszámai a 4 osztályos gimnáziumok és középiskolák számára a 11. évfolyamban heti 3 óra, emelt óraszámban 5. A Nemzeti Alaptanterv szerint az irodalom a szellem csiszolásának, a jellem és az ízlés fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze. Általa anyanyelvünket tudatosan használó, szépen beszélő, választékos szókincsű ifjúságot nevelhetünk. Az irodalomtanítás ----