Fehér Ferenc et al.: Magatartások. Bírálatok a hatvanas évekbõl - Fehér Ferenc művei 2. (Budapest, 2001)
Benjámin László költészetéről
szire vezetne. Nyilvánvaló azonban, hogy a harcok objektív alapjául szolgáló tény az: a nemzet nem csupán gazdasági és politikai, hanem a belőlük kinövő erkölcsi tényezők ellentmondásosan összetartozó komplexuma, és a jelentékeny áramlatok mindegyike hegemóniára tör. A nemzeti költészet pedig szakadatlanul hangot ad e „hódító törekvéseknek”, így Kölcseynél, aki Csokonai- és Berzsenyi-kritikáiban mind a konzervatív földbirtokos, mind az epikureus-plebejus életformát elutasította, hogy egy harmadikat, a nemesi forradalmár sztoicizmusát emelje szabállyá és törvénnyé, így a 48 előtti egységfronton belül, ahol hasonló, csendes, de könnyen észrevehető birkózás folyt a Vörösmarty-féle liberális-nemesi ideál, illetve Petőfi paraszti egyszerűséggel keresztezett jakobinus morálja között. Összetartotta őket az arisztokrata és monarchikus cinizmus elleni felháborodás, de egyik is, másik is arra tört belső dinamikája következtében, hogy majd uralkodóvá váljék a felszabadult nemzeten. Benjámin, mint proletár-nemzeti költő, e tekintetben is követi nagy elődeit. Maga jelöli meg, méghozzá egyértelműen, erkölcsi talaját: Ha érdemes, nem az enyém sajátlag - Éreztem, éltem, tettem, mint az átlag. A nem-elvont népben, a műhelyek, a gyűléstermek, sportpályák, mozik sokaságában kaptam egy helyet; ha van bennem jó, innen származik. (ÖNÉLETRAJZI RÉSZLET) A megnyomorított, de emberi lényegüket csendesen és szívósan védelmező szegények szokásvilága tehát az eszmény, amelyet el kell terjeszteni. Másként fejeződik ez ki, mint József Attilánál, hisz ott „a város peremének” lelki történései az egyetemes humanista tradíción méretnek meg, és így a világtörténelem síkjára transzponálódnak. Benjámin első korszakában többnyire beért lírai „topográfiával”, szerető-elmélázó és végtelenül pontos felidézésével az albérleti szobáknak, konyháknak, porladozó házaknak és grundoknak, és persze a bennük végbemenő drámáknak, kinyíló idilleknek számára idáig terjed az emberi világ. Amint e mezsgyét túllépi, és megkísérli, hogy a munkáját derekasan végző proletárt általános erkölcsi ideálnak mutassa be, morális allegorizálás születik keze alatt, miként pátoszának elemzett megbicsaklásainál (A betűöntők diadala), nyilván ugyanazon okokból. A fordulatot ismét csak a második korszak, az 1948-cal kezdődő fél évtized jelenti. Elemzésekor látni igazán, micsoda bárdolatlanság volt később.