Fehér Ferenc et al.: Magatartások. Bírálatok a hatvanas évekbõl - Fehér Ferenc művei 2. (Budapest, 2001)
Bálint György vagy Szerb Antal?
pe volt a polgári demokrácia minden humánumtartalékának, amelyet erőinek erejével akart felidézni saját nemzetében a fasizmus elleni harcra. Ideiktatunk egy véleményét összefoglaló, hosszabb szövegrészletet: „Thomas Mann minden írótársának közös alaptémája van: az ész és az intuíció, a rend és a »démon« küzdelme. A Halál Velencében Aschenbachja ennek a későn, váratlanul kitörő, viharos konfliktusnak esik áldozatul. Tehát: A varázshegy Hans Castorpja a hegycsúcs, a szanatórium kötöttségektől ment, furcsán szabad és felelőtlen élete és a »Tiefland« szabályos, fegyelmezett világa között habozik. A csodálatos bibliai trilógia nagyformátumú és mégis oly emberi Jákobja és Józsefe a primitív ösztönvilágban próbálják kidolgozni az ész, a szellemiség talaját. Tonio Kroger a szuverén művészi élet jelképes varázshegyéről indul az emberek mindennapi, de nélkülözhetetlen közössége felé. Mario - az egyszerű fiatal olasz pincér - revolvergolyója döbbentő erejű tiltakozás a vásári hipnotizőr gyanús és megalázó diktatúrája ellen, amely vak és felelőtlen ösztönösségükön keresztül szégyenteljesen tartja hatalmában az embereket. Ebből vonja le azután azt a következtetést, hogy Thomas Mann művészete a munkásosztály legfontosabb szellemi szövetségese a fasizmus elleni harcban. Talán nem kell külön kiemelni, hogy ez az elemzés és ez a végkövetkeztetés akkor, amikor az irodalmi szektáriusok a legnagyobb fenntartással és fanyalgással fogadták Thomas Mannt, milyen különleges értékű volt. Tudomásunk szerint a korabeli Európa polgári kritikájában a megértés mélysége tekintetében semmi sem volt, ami hozzá hasonlítható lenne. Később is csak Lukács György Thomas Mann-esszéi múlják fölül. De ha azokról az író azt tartotta, hogy az egyedüliek, amelyek a művészi szándékait helyesen értelmezik, az elismerés fényéből egy sugár Bálint cikkeire is ráesik. Miféle műveket értett Bálint „a csúcspont irodalmán"? A névsor nagyon is tarka. Szerepelnek itt Thomas Mannon kívül Huxley, (akinek minden biztató lépését gondosan számon tartja), Shaw (akit a Swiftek és Voltaire-ek családjába sorol be), a fiatal szocialista irodalom olyan alakjai, akikre igen hamar felfigyel: Aragon és Solohov, valamint Malraux, aki Bálintnál nagy szerepet játszik. Magyar példái: Illyés, Háy, József Attila, Babits, Szabó Lőrinc. A heterogén összeállítás kétségen kívül azt mutatja, hogy Bálint nem mindig tudott disztingválni kritikai realizmus és dekadencia, kritikai realizmus és szocialista realizmus között. Ami egyes dekadensek (Gide, Huxley) idesorolását illeti, a közízlés nyomasztó súlyával még egy olyan bátor és független gondolkozónál is számot kell vetni a magyar kultúrsivatagban, amilyen Bálint volt. A részletelemzésekben ezt rendszerint korrigálja is. Huxley-cikkei azt