Fehér Ferenc et al.: Magatartások. Bírálatok a hatvanas évekbõl - Fehér Ferenc művei 2. (Budapest, 2001)
Bálint György vagy Szerb Antal?
európai divat), de amelyeket Ortega „eltömegesedés” elméletével még jobban ellaposít. Ezekben a megjegyzésekben sok a tárgyilag igaz. De ezt és csak ezt hangsúlyozni abban a korszakban, amelyben elkeseredett küzdelem folyt a polgári demokrácia minden talpalatnyi földjéért, a legnagyobb korproblémákkal szembeni kártékony közönyt, az „elefántcsont-kávéház” légkörét jelenti. Meglepő ebben a vonatkozásban rokonsága Németh Lászlóval, akit pedig működésének fővonásai inkább a népies mozgalomhoz kapcsolnak. Megegyeznek bizonyos huszadik századi irracionalisták iránti rokonszenvükben, egyes romantikus antikapitalista vonásaik irracionalizmusba hajló korszerűtlenségében, sőt konkrét irodalmi elemzésekben is. Szerb Antal például fenntartás nélkül átveszi a Németh László-i „híg magyar-mély magyar” elvet Arany képében, az ő szemében éppúgy negyvennyolc után van Arany adekvát működési területe, mint Németh Lászlóéban. Az ilyen megegyezések csak azt mutatják, hogy az urbánus-népies szembenállás mindkét oldalán a hamis világnézeti alapok és módszertani eszközök közös, hamis eredményekre vezethetnek. Németh László azonban jelentősebb és átfogóbb alak Szerb Antalnál. Mindenekelőtt több mint irodalomkritikus, összteoretikus kíván lenni, aki ennélfogva intenzíven érdeklődik a magyar valóság fő kérdései iránt, összefoglaló koncepciója van róla. Amellett igazi művész, míg Szerb Antal szépirodalmi rögtönzéseit nem lehet esztétikailag komolyan venni. Ebből következik Németh Lászlónál az az ellentmondás, amely éppen ellentmondásos jellegében emeli őt Szerb Antal fölé: az élet legátfogóbb vonásai iránti érdeklődése vezeti elméleti programjához, mely - a hibás kiindulópont miatt - minden fontos következtetésében téves, és a népfront harcai szempontjából demobilizáló, nem kevésbé, mint Szerb Antal irodalmi felfogása, hanem inkább. Ugyanakkor valósághoz fordulása tartja távol az „elefántcsont-kávéháztól” és teszi lehetővé realista művei egész sorának megalkotását a Bűn-től a Galilei-ig éppúgy, mint újabb fejlődését. Bálint György mindenféle előre elhatározottság nélkül válik a népfront legjelentősebb hazai kultúrteoretikusává. Íróportréit, napi recenzióit így lehet összefüggésükben, vázlatszerű formájuk ellenére is, nagy általánosságukban megérteni. Már említettük érdemeit Radnóti felfedezése és elemzése körül. Annál kevésbé lehet ezt véletlennek tekinteni, mivel Radnóti fejlődése a népfront és a szocialista humanizmus felé sokban párhuzamos az övével, bár lassúbb ütemű. József Attila tanulmányairól talán megjegyzi az utókor, hogy az analízis nem hatol az életmű mélyeire. De a költő elhelyezése irodalmunk történetében páratlan tisztánlátásra vallott, különösen akkor, amikor még Ré-