Fehér Ferenc et al.: Magatartások. Bírálatok a hatvanas évekbõl - Fehér Ferenc művei 2. (Budapest, 2001)
Nagy Lajos hagyatéka
az elidegenedés milyen mélyen hatol a népi életbe. A pénz mint a dologivá vált emberi kapcsolatok legfőbb szimbóluma, állandóan jelen van, formálja szereplőinek valamennyi cselekedetét. A nevek tüntető kopottsága, monotóniája (szegény ember, gazdag ember, Pista, a diák) nem a fantáziaszegénység tanúja. Azt jelzi, hogy az emberi sorsok a valóságos életben egyszólamúvá váltak, s ez az egyszólam is fáradtan hangzik. De mindez csak annyit jelent: Nagy Lajos felveszi az új életanyag által kínált lehetőségeket, és pozitív, humánus értelmet ad nekik. Hiszen élete és művészete egyetlen harc volt a kapitalizmus embert elidegenítő természetével. A forradalom után még mélyebben érintkezik a modern fejlődés felhasználható, realisztikusan átfordítható mozzanataival. A Razzia például tökéletes XX. századi szimbolikus novella, szatirikusan hangsúlyozott szociális mondanivalóval. A Farkas és bárány pedig nem a régi Phaedrus-mese halvány allegorikus mása, mint hinni szeretik, hanem a korunkban annyira elterjedt, a gondolatiságot karcsú és tömör formában hordozó parabola. Annyi persze igaz, hogy - nem lévén elsődlegesen intellektuális hajlamú író - Nagy Lajos a legfrissebb fejlemények egymásutánjából bizonyos mértékig kimaradt. Ez művének javára is, kárára is vált. Javára, mert hű maradt önmagához, ha rezignáció és visszavonulások árán is, és csorbítatlanul megőrizte eredeti ars poeticá-ját. Kárára, mert így nem tehette meg azt az utat, amelyet József Attila a Mondd, mit érlel-től az Eszmélet-ig és Levegőt!-ig megtett. Stílusát is ezek a körülmények determinálják. Egyszerűsége sohasem szimpla, tele van ironikus felhangokkal, játékos etimológiákkal, amelyek épp azt akarják mondani: a világ annak ellenére egyszerű, hogy feleslegesen összebonyolították. Ilyen eszközökből nem születhetett meg az antifasiszta harc bonyolult alakjainak portréja, de ki lehetett velük rajzolni, az író megmaradó dicsőségére, a vörös komisszár hideg, célba találó mondatait. E vázlatos - nagyon is vázlatos - pályaképet talán egyetlen érzés és gondolat zárhatja a mai évfordulón. A szocialista irodalomtörténet-írás nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy felfedezzen néhány pozitív vonást azoknál az alkotóknál is, akik ideológiájuk és műveik zömében tőlünk távol álltak. És helyesen. De éppen ezért érdemes emlékezni arra: Nagy Lajos értékeléséhez nem szükségesek szellemi tornamutatványok. Az ő műve az első tollvonástól az utolsóig - és most már mindig - a miénk. (1963) 55