Fehér Ferenc et al.: Magatartások. Bírálatok a hatvanas évekbõl - Fehér Ferenc művei 2. (Budapest, 2001)
Benjámin László költészetéről
Benjámin pályájának e tekintetben az a különleges sajátossága, hogy esélyei - történelmi értelemben - jóval szerényebbek voltak átfogó, nemzeti nívójú líra létrehozására, mint nagy elődjének. Mert a szocialista nemzeti költészet kialakulását nem szabad elvontan felfogni. A séma szerint ennek minden országban, minden korszakban automatikusan be kell következnie, amint a munkásság kifejlődött és osztállyá szerveződött. A valóságban az elmélet posztulátuma csak rendkívüli ellentmondásokon keresztül érvényesül, hozzá egyáltalán nem minden periódusban, a proletármozgalom (és lírai tükörképe) időről időre megrekedhet kicsinyes és szűkös keretek között a harc internacionális jellege ellenére, egyszóval tehát: létezik szocialista provincializmus is. A magyar szocialista mozgalom történetének azután éppen lényegi, sok szempontból tragikus sajátossága a világtörténelmi szerep és a provincialitás pozíciói közti éles, átmenetek nélküli hullámzás. A múlt századi előkészületek befejeztével az 1905-19 közti válságperiódus már európai színvonalon zajlott le, még ha erre Európa csak a Tanácsköztársaság létrejöttének pillanatában eszmélt is rá. Ennélfogva megszülte világszínvonalon álló lírai reprezentánsát, Adyt, aki - a költészet és a publicisztika eszközeivel - fontos láncszem a Jaurès nagy népfrontkísérleteitől Lenin győzelmes elméletéig és gyakorlatáig húzódó sorban: ő is a munkás-paraszt demokratikus diktatúrát ajánlotta a magyar nyavalyákra orvosságnak, átmenetként a szocializmushoz. A ’19-ben kiküzdött színvonalat nem tudta azonnal semmissé tenni az ellenforradalmi restauráció, a magyar kommunista mozgalom erényeiben és betegségeiben az európai bolsevizmus egyik legtipikusabb jelensége lett. Kitermelte a szektarianizmus bizonyos előzményeit, részben még Sztálin stílusának uralomra jutása előtt, de soraiban nőttek fel olyan teoretikusok, politikusok és művészek, akik a szocialista kultúra első klasszikusai közé számítanak, a hazai művelődés határain túl. A líra számára azonban az otthoni depresszió és a mozgalom nemzetközi pályája már két különböző lehetőséget kínált. Az elsőt József Attila járta végig, aki az összes ellentmondásokat megélve, éppen az apály kezdetén lett „világköltővé”, ahogyan Gyertyán Ervin - szerintünk meggyőzően - kimutatta: a XX. kongresszus irányának előfutárává. A másikat Kassák Lajos. Ő a vereség hatása alá került, és — nagyszerű indulása ellenére is - művészi talaja mindvégig a stilizált külváros mélyen periférikus élménye maradt, kiegészülve bizonyos modernista, német-francia újdonságokkal. Benjámin pályakezdésének mostohajegye abban állt, hogy éppen akkor, vagyis a háborús évek elején a magyar munkásmozgalom kezdett egyes képviselőinek kivételes hősiessége ellenére is — a kisszerűségbe süllyedni. Forradalmi része nem fogott már át tömegeket, tömegeket átfogó része nem.