Fodor András: Egy film hiányzó képei. Társművészetek, visszaemlékezések (Budapest, 2018)
Somogy - Budapest
tek nyerhetik meg a háborút, és Churchillnek azért fognak majd szobrot állítani, mert ő vitte az angol birodalmat csődbe. Hát, nem lett igaza, de ő se tartozott az uszító jobboldali emberek közé, kivált azután nem, amikor visszatért a frontról. Azok, akik közelebbről ismerték, ezt tudják. F. A.: Hetyey a Don-kanyarból tért vissza? F. A.: Nem tudom pontosan hol volt, de sokszor behívták, eleinte ő volt az osztályfőnökünk, később Takáts Gyula, és Takátsot is vallattam később arról, hogy igaz-e, hogy a Hetyey ennyire elcsúszott jobbra. Nagyon sok értéket mondott el vele kapcsolatban, kiderült, hogy a tanári karban, ha voltak is villongások, megbecsüléssel tekintettek egymásra. Ugyanígy emlékezett Gelléri Emil is, akit egyszer kivallattam arról, hogyan gondol vissza a kaposvári évekre. Említette, hogy amikor ő odakerült a 30-as évek közepén —, jó pár fiatal tanár közé került, akik mind nagyon használható, nyitott és haladó szellemű emberek voltak, ők határozták meg az iskola szellemiségét. Általános szokás szerint jó ideig takargatták ezeket az éveket az iskola történetében, hogy hát ezek a koalíciós idők, ez még nem az igazi, hanem csak 48, a fordulat éve után, arról kell csak beszélni. Nagy nehezen eljutottunk oda, hogy nemcsak szót emelhettem ez ellen, de a legutolsó - 1987-ben, az iskola 175. évfordulójára megjelent, jubileumi - emlékkönyvben már szólnak erről az időszakról is, sőt nekem is módom volt egy rövid összegzést írni bevezetőül. Saját élményeimet így foglalom össze, talán általános érvénnyel: „a 8 esztendő, amit 1939 és 1947 között a Somssich Pál Gimnáziumban töltöttem, egész további életem, személyiségem és máig érvényes törekvéseim fundamentuma. Későbbi éveimnek szinte egyetlen sorsfordító tényezője sincs, melynek előzményeit ne találnám meg valamilyen formában a kaposvári időszak mozzanatai közt. Életre szóló barátság, szerelem, társadalmi érdeklődés, tanítványi hűség, az irodalom és a zene meghatározó szerepe, a testvérmúzsák organikus kapcsolatának felismerése, a költői érvényesülés megtalálása, még az országos jelentőségű folyóiratban, társaságban, a Berzsenyi Társaságban való szereplés is kaposvári éveimben kezdődött. Viszonylagos gyors költői érlelődésem, hogy 14-17 évesen a nyomtatásra érdemes versekig jutottam, két tanár pártfogómnak, H. Kovács Zoltánnak és Takáts Gyulának köszönhető. H. Kovács hívta fel a figyelmemet József Attilára, 1943. május 8-án vettem meg az első József Attila-kötetet, az akkori könyvnapon, a mostani Dorottya melletti könyvsátorban, 4 pengőért. Alig több mint fél év múltán írtam már olyan verset, éppen Kaposvárról, a Város este címen, amiben a költő-előd szemléletének jótékony hatása kitapintható. Takáts Gyula szinte stafétaként vette át a hadifogságba került H. Kovácstól költői próbálkozásaim gondozását, ellátott könyvekkel, tanácsokkal, egyébként ő volt a másik költő, aki valóságlátásomra, még ifjúkoromban a legerősebben hatott.