Fodor András: Egy film hiányzó képei. Társművészetek, visszaemlékezések (Budapest, 2018)
Somogy - Budapest
visszajönni bölcsésznek, mert erőszakot tett magán. Nem való neki, az ő alkata nem erre rendeltetett. A későbbiekben így Wilhelm, mint nékoszista tér vissza az én életembe, átkerül egy népi kollégiumba, az első időkben még nem, de 48 tavaszán a József Attilába, abba, ahol sok kiváló férfiú volt, úgyhogy ezeket ő látásból ismerte. Láttam, jártam is oda, ott még egyszer ismerkedhettem a Nékosz szellemével. De az se tetszett igazán. Ott meg valami spicii rendszer volt, állandóan figyelték egymást, előfordult, hogy valaki alvást színlelt, miközben én a Rudival beszélgettem, és mivel kiadta nekem a kollégium belső dolgait, utána fegyelmi megrovásban részesült. Így hát nem mutatkozott sok vidám lehetőség a kollégiumon kívül se, még az idők elmozdulása előtt sem, mert ez még a romlás előtt van. Volt a Nékosznak a folyóirata, a Valóság, amit Lukácsy Sándor szerkesztett, és itt tűnt fel például Nagy László, F. Nagy László néven, ide írt Fekete Sándor, és egy egész sereg kiváló fejű ifjú ott kezdte a pályát, a B. Nagy László... L. A.: Ő viszont Nagy László. F. A.: Igen, ő végül azért lett Nagy László. Nem sokáig élt az a szellemiség sem, mert 48 nyarára a Valóság folyóirat megszűnik, és megkezdődik a Nékosszal való leszámolás is. Ez, azt hiszem tudjuk, a Rajk-pernek mintegy a mellékágaként. Ebből adódik elő az a nagyon furcsa helyzet, hogy azok, akik nekünk a lobogtatott példa voltak, előbb buknak meg, kerülnek süllyesztőbe, mint mi. Én ezt nem élhetem meg, nem voltam köztük, de el tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett, ahogy elveszik tőlük azt a sok-sok lehetőséget, ami addig mutatkozott, s hogy vége annak, hogy mi leszünk az új kultúrdiplomaták, és a Nékosz együtt, mint közösségi erő. Nagyon furcsa erre egyáltalán gondolni is, hogyan oktatta fel őket Révai és Lukács György. Ebben is volt valami sötét, valami olyan érzet, hogy itt egy nagy játszma folyik, és közben a Kollégium mintha átvészelné a viharokat, áll a lábán. Hiú remény volt azt hinni, hogy megmaradhatunk. F. A.: A progresszívek a Kollégiumban hogyan élték meg a Nékosz háttérbe szorítását? F. A.: Úgy, hogy átmentették a baloldaliságukat egy se balra, se jobbra nem néző pártossággá. Ettől fogva már nem a francia értelmiség baloldalisága volt a fő példa, hanem kezdett Rákosi elvtárs fölmagasodni, ami az Eötvös Kollégiumban roppant nevetségesen hatott. Ott, ahol még az előző évi kabarén - ami 47 májusában lehetett -, s 47 őszén, és amíg még lehetett, vígan énekelték a Szabó Ferenc-féle, eredetileg Vorosilov-induló átiratát. Ez vált Magyarországon az újjáépítés indulójává - „már termelnek újra a gyárak, a gépekben feszít az erő, zengjük milliónyi barátnak, a munkásoké a jövő, a munkásoké a jövő” —, ha erre írtak szöveget a kabaréban. Nem tudom ki, de gratulálok neki utólag is - „pártra munkára épül az állam, s az államban él a Gerő, szolga vagy, s az maradsz munkádban, 299