Fodor András: Kulcsolt vállak tengelye - Összegyűjtött esszék. Első kötet (Budapest, 2014)
értelmezése is Szabolcsi kezére játszik. Az Ó, Európa című verset méltatva így jut el a szinte cáfolhatatlan összegezésig: a szürrealista módszertől „a szokatlan, különleges képek merész használatát tanulja, olyanokat, amelyek önmagukban reálisak, pontosak, csak összefüggésekben lesznek hihetetlenek, különlegesek, kísértetiesek. Pontosabban: még jobban megerősödött benne a képesség a különböző képzetkörök, érzékelési síkok merész összeszikráztatásaira.” " Szabad-e egy vaskos monográfiában , melynek szerzője, úgy is mint a témával eddig foglalkozók munkacsoportjának karvezetője, felelős figyelemmel kutatott, szervezett, munkálkodott hiányokat is észrevenni? Szabad-e kiegészítést követelm a már-már kelleténél is többhöz? Talán annak jogán igen, hogy fölösleges, elméretezett részleteket is találtam a kötetben. Hiányolom például olyan kiváló versek érzékenyebb értelmezését, mint a Látod?, Isten, Érted haragszom, A rák. Nincs méltóan helyére téve a Távol tiszta egeket szól. Félő, hogy a későbbi Reggeli című (Medvetáncba is fölvett!) változatban sem fog visszatérni rá, mint ahogy az Április 11 című vershez sem kapcsolja itt az első kötetben már érintett életrajzi, topográfiai hátteret. Elemző figyelmet érdemelt volna a kuriózum voltában is nevezetes, valóban szürrealista Piros történet. Jó lett volna továbbá (az Isten-verseknél is hasznos) költői organizmusból, alkati hajlamból elővezetni, s nem egyszerre csak fölbukkanó adottságnak tekinteni az antropomorfizáló készséget. Ha az emlegetett 1923-24-es makói, szilveszteri görbe est rögtönzéseiből egyetlen sor sem került elő, azért ne a filológust kárhoztassuk, de a Hont Ferenc tervezte 1926. április 9-i párizsi József Attila-estről mert nem lehet végérvényesen eldönteni: megvolt-e, vagy sem? Ha nincs rá elegendő bizonyíték, nem volna érdemes húsz év után adatkiegészítő vallomást kérni Honttól? Sokallom Erg Ágoston költészetének jellemzését nyolc oldalon, de fölösnek tekinteni kevéssé jelentős József Attila-versek hosszú magyarázatát is. Némelyikről Szabolcsi is megjegyzi: „nem a legjobb ekkori vers”, mégis öt oldalon át foglalkozik vele (Az oroszlán idézése). Ha ez utóbbi hosszas kommentálására a költemény extrém stílusszövedéke mentségül szolgál is, semmiképp se érdekfeszítő újdonság, ha Gáldi László a „Csodálkozó bogarak közt” kezdetű jelentéktelen vers egyik sorában „Trochaikus kilencest lát”. Lehet, hogy a tudomány szentsége előtt profán dolgokat mondok, de vállalva a szentségtörést, bevallom, olyan versek tárgyalását is kiiktattam volna, mint a Figyel a kancsal, Nekem mindegy, Bosszúság, Mindent hagyok, Mégis elveszem, Bödülj torony. A „követel” rovatban ezeken kívül csak egy-két terminológiai és ortog- 170ráfiai problémát említhetnek meg. Tudományos meghatározásként vona.