Fodor András: Utam a zenéhez - Összegyűjtött esszék. Harmadik kötet (Budapest, 2016)
Fodor András (Kaposmérő, 1929. február 27. - Fonyód, 1997. június 27.) Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró. Kaposváron érettségizett 1947-ben. Még gimnazistaként verse jelent meg a pécsi Sorsunkban. Első kritikusaként osztályfőnöke, Takáts Gyula költő segítette a pályakezdésben. Érettségi után a pesti bölcsészkarra és az Eötvös Kollégiumba is felvételt nyert, így került Fülep Lajos tanítványi körébe, és találkozott az angol Colin Masonnel, későbbi Bartók-kutatóval. E két meghatározó barátság verseiben is fontos motívummá vált. Egyetemi és kollégiumi éveiben a Válaszban jelentek meg versei. 1949- ben a folyóiratot betiltották. 1950-ben megszüntették - diákszállóvá alakították - az Eötvös Kollégiumot is. 1951-ben orosz-könyvtár szakon szerzett diplomát, de 1954-ig csak műfordítóként maradhatott kapcsolatban az irodalommal. Versei 1954-től jelentek meg újra a Csillagban, melynek 1956-ig munkatársa lett. 1958-ban második kötetét politikai bírálat érte, kéthárom évre újra kiszorult az irodalmi életből. 1959- től az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként dolgozott. Könyvtárosként, mint az Új Könyvek periodika alapító szerkesztője, költőként pedig számtalan irodalmi társaság, kuratórium és kör vezetőségi tagjaként vált az irodalmi élet minden területét ismerő szereplőjévé, szervezőjévé, pályakezdők támogatójává. Fél évszázadot átfogó naplója fontos irodalomtörténeti forrás, esszékötetei nyitottságát tanúsítják a társművészetekre, műfordításkötetei a kortárs európai költészet jelentős tolmácsolójává avatták. Budapesten élt, de verseket pályája második felében már csak onnét kiszakadva, Fonyódon tudott írni. Élete végéig ápolta kapcsolatát szülőföldjével. 1973- tól a kaposvári Somogy rovatvezetőjeként dolgozott Budapesten, 1983-tól, a Kortárs szerkesztőjeként. 1981-1986 között a Magyar Írószövetség alelnöke, majd a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja volt.