Fodor András: Utam a zenéhez - Összegyűjtött esszék. Harmadik kötet (Budapest, 2016)
Bartók öröksége (1979-1995)
A megoldandó rejtély azonban mélyebben van, mitől olyan borzongatóan, lefegyverzően tökéletes ez a költemény? Mért, hogy bár minden szó, minden hangzó mozdíthatatlanul a helyén van benne, az átváltozás belőlük áradó kísérteties bizonytalanságát, a kompozíció zenei fordulatait szinte bőrünkig bizsergetően érezzük? Futtam, mint a szarvasok, lágy bánat a szememben. Famardosó farkasok Űznek vala szívemben. Agancsom rég elhagyom, törötten ing az ágon. Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek, azt bánom. Farkas leszek, takaros. Varázs-üttön megállók, Ordas társam mind habos, mosolyogni próbálok. Sünőszóra fülelek. Hunyom szemem álomra, sötét eperlevelek hullanak a vállamra. Miként lehet tizenhat sorba ennyi balladai feszültséget sűríteni? Igaz, már a Tiszta szívvelben is tapasztalhattunk hasonlót. A négyszakaszos, páros vagy keresztrímes formákban József Attila nemegyszer éri el képnek, hangzásnak ezt az arányos, pontos, drámai vágásokkal osztott-kötött, élesen sarkított konstrukcióját. De itt a felfokozott lírai erőt szinte kézzel foghatjuk elejétől végig. Rendkívül szerencsés az indító szó, a vers archaikus tónusát megadó futtám igealak. Túlzó stilizálás nélkül csatlakozik hozzá az elhagyás, s az itt módhatározóvá avatott melléknévi igenév, a varázs-üttön. Az erdélyi népköltést idézik ezek a szavak, ám nem koptak ki teljesen a hazai népnyelvből sem. Saját dél-somogyi születésű apámtól is nemegyszer hallottam ilyen kifejezést: „megüttem a kezemet”. Ami igazán archaikus a versben, az a régmúlt igeidő használata, a tizenhatodik századi versemlékeinkig visszaható űznek vala. A futtám intonációs jelentőségét abból is meg tudjuk ítélni, ha hozzámérjük, mennyire más, erőtlenebb kezdés lett volna a „futottam”. A futtamban így a kifulladásig ragaszkodó lendület is benne van, a riadt vágta- 231