Fodor András: Utam a zenéhez - Összegyűjtött esszék. Harmadik kötet (Budapest, 2016)
Bartók öröksége (1979-1995)
tének is ezt a címet adta 1934-ben. Közismert, hogy később tanulmányt készült írni Bartók Béla disszonanciája címen. A tervezett írás sajnos a költő zaklatott utolsó időszakában nem készülhetett el, de vázlatában igen okos, máig elgondolkoztató tézisek olvashatók. Például: „Csak diszszonancia által lehetséges alkotás. A konszonancia nem egyéb, mint megértett disszonancia”, vagy: „Egyes zeneszerzők Bachból próbálják megérteni Bartókot. Ez lehetetlenség, Bach olyan, mint a szokás. Ha valaki szokásból tesz valamit, a szokásnak az értelmét csak úgy foghatja föl, ha eredeti helyzetet fog fel és old meg. Tehát Bartókból érthető meg Bach és nem fordítva.” József Attila azok sorában is az első, akiket a Cantata Profana versre inspirált. Igaz, nem a mű zenéje, melynek késői magyar bemutatóját — 1930-as születéséhez képest 1936-ban — nem is tudjuk bizonyosan, hallhatta-e a költő. A Bartók választotta román népköltésből való vadász-kolinda-szövegek első irodalmi fordítását azonban ismerhette a kinyomtatás pillanatában. Saját kutatásaimról lévén szó, engedtessék meg, hogy a „Futtám, mint a szarvasok...” kezdetű, Bánat című József Attila-versnél egy kicsit tovább időzzünk. Bartók, akit eredetileg a román, szlovák, magyar balladákra tervezett kantáta-triptichon gondolata foglalkoztatta (aki László Ferenc kolozsvári zenetudós kutatásai szerint először román szövegre komponálta meg művét), előzetesen Erdélyi Józsefet kérte föl a Maros-Torda megyében, még 1914-ben lett pogány „karácsonyi ének”, a szarvasokká vált fiúk misztériumának versbe fordítására. (A Szarvasokká vált fiúk c. Erdélyi József-költemény megjelent a Nyugat 1930-as első számában.) Erdélyi írásos nyilatkozatban vallott a megbízás történetéről, magam személyesen beszéltem vele róla 1975-ben. Negyvenöt év után sem értette, Bartók mért nem az ő változatát alkalmazta, mert a sajátját. Magyarázat: ha a román szövegre írt kompozíció készen volt már, a zenéhez alkalmazandó prozódiát igazából csak a szerző alakíthatta ki. De egyébként is, másféle szarvasokat akart, mint amilyenekkel Erdélyi szolgált. Aki az 1930-as, Nyugatban megjelent fordítást összeveti az 1940-es gyűjteményes kötetben (az Emlékben) közzétett Szarvasokká vált fiúkkal, észreveheti, hogy néhány fontos részletet később maga a költő is Bartók keményebb, drámaibb feszességű szövegéhez igazított. (Az „ízzé-porrá zúzódás” motívuma például eredetileg nem szerepelt Erdélyinél, ezt tíz év után Bartóktól vette át.) Tudva, hogy József Attila milyen nagy becsben tartotta, mesterének tekintette Bartókot, ez a közvetett vonatkozás is erősítő érv kettejük kapcsolatához. Tény, hogy Bartók útmutatása nélkül ez a Bánat című vers nem íródott volna. Hangulati bizonyítékként erre vall az is, hogy 1930 októberében, az Erdélyi Helikonin jelent meg először a következő al- 230 címmel: Arról, hogy belőlem, aki szarvas voltam, farkas lesz.