Gelencsér Gábor: Közelkép: Portrék, témák, formák a magyar film történetéből (Budapest, 2022)
PORTRÉK - Ők hárman (Csoóri és a film)
PORTRÉK 86 minden történelmi filmben felismerhető – jelenre vonatkoztatás jóval erőteljesebb: a múlt vizsgálata voltaképpen a jelen (politikai okokból feltehetetlen és megválaszolhatatlan) kérdéseiről, dilemmáiról szól. A stilizált képi világ, a szűkszavú dialógusok, a szimbolikus képesemények határozzák meg tehát e filmeket, s ezek jelentik Csoóri filmírói munkásságának leginkább szerzői aspektusát. Az eszme előtérbe állítását e filmekben jól jelzi az Ítélet körül kibontakozó vita. A filmnovella ugyanis megjelent az Új Írás 1968/9. számában, amelyre a hivatalos kultúrpolitika szószólójaként Rényi Péter reagált a Népszabadságban, majd ezt követően egy évig húzódó páratlan intenzitású eszmecsere bontakozott ki, amelyhez összesen kilencen szóltak hozzá – köztük az alkotópáros is –, míg Rényi le nem zárta a disputát a Filmkultúrában közölt írásával. Fontos körülmény, hogy a vita a film bemutatója előtt bontakozott ki, így értelemszerűen nem annak művészi formájáról szólt... A másik, a filmek eszmeiségét kiemelő külső körülmény a vetítésekhez kapcsolódó ankétok, közönségtalálkozók nagy száma, amelyre Csoóri is gyakran elkísérte a rendezőt. Ezeken az alkotók elsősorban szintén nem esztétikai természetű beszélgetést folytattak a vendégekkel. Minderre Kósa így emlékezett vissza egy 1990-es, Virág F. Évának adott, a Magyar Hírlapban megjelent interjújában: „Jártuk az országot – főként Csoóri sanyival –, s a normális, szabad, elfogulatlan gondolkodás szellemét próbáltuk működtetni, és igyekeztünk életben tartani ’56 erkölcsi-politikai üzenetét is. Sándor ezt úgy fogalmazta meg, hogy a testünkkel politizáltunk. A jelenlétünkkel.” Nem nehéz észrevenni mindebben Csoóri Sándor művészi magatartásának lényegét, a képviseleti íróét, aki nemcsak művészként, hanem a szellem embereként is utat mutat; aki értelmiségiként áll ki politikai kérdések mellett, s ezzel ellenzéki szerepbe kényszerül, s aki mindezzel Illyés Gyula feladatát örököli meg, veszi át a magyar irodalomban. E magatartás gyakorlásában tehát fontos szerepet játszott a film, a filmírói tevékenység, ahogy erre az írói műhelyvallomások is utalnak, hiszen az esszékben, emlékezésekben, interjúkban gyakran kerülnek elő forgatási emlékek, filmes történetek (lásd például az Utazás félálomban, a Készülődés a számadásra, az Elveszett utak című kötetek egyes írásait). A vitáról önálló tanulmány is született, amely kéziratként olvasható (Ember Marianne: Az Ítélet vitája. Magyar Nemzeti Filmarchívum, Budapest, 1986. Virág F. Éva: Kósa Ferenc ellenzékből ellenzékbe. Magyar Hírlap, 1990. január 27. In: Őrizd az embert, i. m. 93.