Gelencsér Gábor: Közelkép: Portrék, témák, formák a magyar film történetéből (Budapest, 2022)
TÉMÁK - A más(ik)világ (A halál motívuma a magyar filmben)
TÉMÁK 222 időrendfelbontó tudatfilm, valamint a transzcendentálisnak is nevezett,10 metafizikus távlatokra megnyíló stílus mutat érzékenységet. Az avantgárd vonulatnak van Magyarországon egy igen elkötelezett képviselője, Jelenczki István, aki életművének első felét a haláltéma boncolgatásának szentelte – mondhatni a szó szoros értelmében. Képzőművészeti alkotásai, fotogramjai és filmjei a halál misztikumát faggatják. A 36 perces Emlékezés az emberre (1989) a hullaházban kutatja az élet és elmúlás közötti ösvényt, az örök visszatérést, a körforgást, a lelket a bomló testben. Mindezt egymásra kopírozott képek teszik vizuálisan is átélhetővé. Hasonló indíttatású az alig félórás Beharren – Megmaradás (1989). A filozofikus filmek után az alkotó a téma szociologikusabb megközelítése felé fordult: az Elvesztünk (1993) az elfekvők méltatlan világával szembesít, a Haláljog I–II. (1993) az eutanázia magyarországi megítélését tekinti át, s forgatott portréfilmet a rendező a thanatológia magyarországi iskolateremtőjéről, Polcz Alaine-ről is (Úton a halállal I–II., 1994–1997). Közben érdeklődése kiterjedt a költészet és a történelem világára, de mindkét esetben a halállal kapcsolatos gondolatokat emeli ki munkáiban (József Attila, Babits Mihály vagy Pilinszky János költészetében, illetve a nemzethalál kérdéskörében). A halál pillanatának ábrázolása kivételes esemény az egyetemes filmtörténetben is, főképp, ha nem az obligát „lepereg előttem az életem” megoldásról van szó, ami voltaképpen nem más, mint az élet utolsó, összefoglaló flashbackje. Ám az értelemszerűen életeseményekből áll. De mi történik akkor, amikor éppen az élet távozik belőlünk; milyen is az a bizonyos átlépés (transzcendálás); hogyan zajlik le az, amiről még senki sem számolt be; mi történik akkor, ha valaki visszatér abból a másik világból? A transzcendens-metafizikus stílus nem feltétlenül a halállal összefüggésben teszi fel ezeket a kérdéseket, de azért nyitott rá, ahogy a stílus jegyében álló életművek, így például Enyedi Ildikóé vagy Fliegauf Bencéé tanúskodik erről. A Simon mágus (1998) apokrif történetének címszereplője feltámad, ahogy a Méh (Womb, 2010) fantasztikus történetében is a fiaként támasztja fel elveszített szerelmét az édesanya. De Fliegauf riport-dokumentumfilmet is forgatott a halálközeli élményt átélőkkel (Csillogás, 2008), továbbá már a Rengetegben (2003) és folytatásában (Rengeteg – Mindenhol látlak, 2021) szintén fontos szerepet kap a motívum a filmek transz- 10 Paul Schrader: Transzcendentális stílus a filmben. Ozu, Bresson, Dreyer. Francia új Hullám Kiadó, Budapest, 2011.