Hajdu Péter - Ritoók Zsigmond (szerk.): Retorika és narráció - deKON KÖNYVek 34. (Budapest - Szeged, 2007)
3. A fenséges
gában, a tört létben, az élvezetek közvetlen kielégítésének epikureus igézetében, az anyagivá lefokozott életben tudatlanul, imbolyogva, tétován, disznó módjára boldogan élő én, emberi köd-én, aki isteni énjétől való elválasztottságáról mit sem tud, merthogy isteni énjéről tudomása sincs. Solara 1992-ben megjelent könyve alapján ezeket az embereket alvóknak nevezhetjük,é6 akik boldog belenyugvással fogadják el, hogy a polaritások, a megosztottság világában élnek. Ennek az életformának az imperativusa olvasható József Attila Ars poetica című versében: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass”. Az Eszmélet énlétesítő stratégiái a kába én ellenpontjaként létrehozzák az éber ént. Az éber én a fénybeöltözött, az anyagi-testi és szellemi-lelki mivoltával tökéletes egységben élő én, amely például az Eszmélet 2. szakaszában a nap és a hold elválaszthatatlanságában („nappal hold kél bennem”) jut kifejezésre - megjegyzem a „nappal” itt társhatározói mondattani szerepben áll. Ez az énnek a Hamvas Béla-i éber állapota, amit Solara - említett könyvében - felébredetteknek nevez, Solara azokat az embereket hívja felébredetteknek, akik visszaemlékeznek” (isteni) „eredetükre”,as akik József Attila világában az Ars poeticában megfogalmazott „a mindenséggel mérd magad” imperativusát követik. A Dunántálban ez az emlékező, éber énpozíció a következőképpen jut kifejezésre: „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, amit százezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, a mit én nem látok, ha vallani kell. 16 Solara: 11.11. A bennünk rejlő csillagkapu. Budapest, 2005. Édesvíz, 26-27. 17 1. m. 26. 257