Hajdu Péter - Ritoók Zsigmond (szerk.): Retorika és narráció - deKON KÖNYVek 34. (Budapest - Szeged, 2007)
3. A fenséges
Odorics Ferenc - A LÉLEKTŐL ELSZAKÍTOTT ÉN RETORIKUS NARRATÍVÁJA - József Attila spiritualitása - „Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak — elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel, nem kartoték-adat.” JÓZSEF Attila: Levegőt! „Ezek után azt állítani, hogy az aranykornak nincs realitása, nem lenne józan. Az aranykor az apokalipszis feltétele. Az apokalipszis aranykor nélkül nem is érthető. Minden szenvedés, minden bűn, minden zavar azért szenvedés, bűn és zavar, mert az emberben az aranykor tudata, Ver birodalmának kies, tiszta szépsége ébren él. Minden szenvedés csak a boldogsággal összehasonlítva szenvedés. Minden negatívum csak a pozitívummal összehasonlítva negatívum. Minden zavar csak a renddel összehasonlítva zavar. Az apokalipszis csak az aranykorral összehasonlítva apokalipszis. Mindennemű élet ősképe és ideája: a lét, amelyre az anamnézis segítségével mindnyájan emlékezünk.” HAMVAS BÉLA: Scientia sacra I. Kétségtelen, hogy József Attilát az irodalomtörténet általában és elsősorban nem spiirituális költőként tartja számon. A proletár, a baloldali és a materialista arcvonalak mellett létezik egy korántsem lebecsülendő vonulata József Attila befogadástörténetének, amely a költő és Isten, vagy másképpen fogalmazva, a lírai alany és a felsőbb valóság kapcsolatát teszi vizsgálata tárgyává, itt elsősorban Beney Zsuzsa, Bíró Béla, Szőke György és Sík Sándor írásaira gondolok. Beney Zsuzsa például így ír József Attila két késői verse (a Bukj föl az árból és a Nem emel föl) kapcsán: „Ez a két költemény [...] a költő életművében esztétikailag is kiemelkedő jelentőségű: megrázó mélysége, felbonthatatlan komplexitása és ezt a komplexitást újra meg újra átvilágító - 247