Hajdu Péter - Ritoók Zsigmond (szerk.): Retorika és narráció - deKON KÖNYVek 34. (Budapest - Szeged, 2007)

3. A fenséges

értelmi és formai sajátossága miatt századunk legnagyobb lírai versei közé sorolható. A legnagyobb vallásos költemé­nyek közé is.”­ Megállapítja továbbá, hogy „1922—1925-ig József Attilá­nak legalább 25 versében szerepel valamilyen módon Isten. 1928-ig folyamatosan csökken ez a szám, és 1929-1930 kö­rül teljesen eltűnik. Csak 1935-ben bukkan föl újra, ekkor azonban mind több s mind többértelmű megfogalmazás­ban, s mind fontosabb a költészetteremtő funkciója.”1­2 Beney Zsuzsa szerint korai költeményeiben József Attila vi­szonya Istenhez meglehetősen ambivalens, hiszen vannak olyan versei, melyek kategorikusan szembefordulnak Isten­nel (Ember is; magyar is; magam is, Lázadó Krisztus), s van­nak olyanok is, melyek egy világ feletti, békés és nyugalmas Istent tételeznek föl (Isten, Komoly lett már, Imádság megfá­radtaknak). József Attila költészetének spirituális vonula­tát felfoghatjuk - ideiglenes terminussal - istenkereső nar­­ratívának. „Igen, csak menni s üreges sebünket kilátva hagyni, lepje csak a por S Istent keresni, Nagy Bírót, ki büntet S bús keresőt ki anyaként ápol S az égre fölhörögni, nem találván, És szitkozódni - hátha észre­vesz S tovább loholni elrugottan, árván, Mert Ismeretlenünknek tetszik ez! (Ember is, magyar is; magam is) Melyek a József Attila-i költészet spirituális, istenkereső vonulatának narratív állapotai, s ezek az állapotok milyen narratív viszonyrendszert hoznak létre£ - ez írásom egyik megválaszolandó kérdése. 1 Beney Zsuzsa: József Attila két késői versének Isten-képe. In Tanulmányok Jó­zsef Attiláról. Budapest, 1989. Szépirodalmi, 91. 2 I. m. 93. 248

Next