Hajnáczky Tamás - Szále László (szerk.): „Ne félj, a tél meg fog gyötörni”. Válogatott írások szegénységről, cigányságról, kirekesztettségről - Magyarország felfedezése (Budapest, 2017)
Akinek korog a gyomra - Szociográfia, riport
Szociográfia, riport kismalacot, kiskecskét, amikor a napnál világosabb, hogy ők nem tudnak vele mit kezdeni. Aki meg tudna, az nem kap semmit? Kecelről úgy látszik, Imrehegyen sokkal jobban törődnek a rászorulókkal. Nyírő Lajos átvezet egy fiatalasszonyhoz egy közeli tanyába — ő már Imrehegy közigazgatási területén lakik. Kiderül, hogy ő viszont az imrehegyi viszonyokkal elégedetlen. Kéri, hogy a nevét ne írjam le, de az nem baj, ha a körülményekből rá lehet ismerni. — Talán ott követtem el a hibát, hogy nem Imrehegyen tettem le az állampolgári esküt, amikor megkaptam a magyar állampolgárságot — mondja a fiatalasszony. Úgy véli, akkor talán többet segítene neki az imrehegyi polgármester asszony. De akkor még a keceliekkel lett volna hálátlan: ott mutatták meg neki, hogyan kell az állampolgárságot kérvényezni. — Itt mindenki utálja a románokat — folytatja a fiatalasszony. — A magyarok háborognak, hogy azért nem kell a magyar, mert a románok leverik a napszámot. Négyezer forint sem sok egynapi munkáért, de a román elmegy 2500-ért is, csak mehessen. Azt mondják a magyarok: utáljuk a románokat! Miért vannak itt? Ez rám is vonatkozik, és nem változott meg azóta sem, hogy megvan a magyar személyi igazolványom. Mindenki úgy tekint rám, hogy én román vagyok, csak papíron lettem magyar. Sőt, én magam is úgy gondolom, hiszen ott születtem, onnan jövök, a románságot csak nem tudom eldobni magamtól. A fiatalasszony 22 éves, a párja 41. A férfi súlyos beteg lett, mélyvénás trombózist kapott. Előző kapcsolatából volt már két gyermeke, azok után gyermektartást kellene fizetnie, de nincs miből. Egyrészt, mert nem tud dolgozni, másrészt, mert az új kapcsolatból is született három gyermek: egy kisfiú és két ikerkislány. Utóbbi gyerekeket láttam a tanyán — tiszták, jól tápláltak és értelmesek. — Romániában születtem, apám elhagyott bennünket kicsi koromban. Amikor kijöttünk Romániából, anyámmal ide kerültünk, Imrehegyre. Mindketten dolgoztunk, de engem nem jelentettek be, mert kiskorú voltam. Mondta a főnököm, ha megtudnák, hogy gyermeket dolgoztat, baja lehetne belőle. Nagyon hálás vagyok neki, mert ugyanúgy dolgoztatott ugyan, mint a felnőtteket, de nem fél napszámot adott, mint mások szoktak, amikor gyereket dolgoztatnak. Albérletben laktak az édesanyjával, ketten kerestek, és sokkal jobban éltek, mint otthon, Romániában. A lány megismerkedett a párjával, az édesanyja ezután elköltözött Tiszakécskére, ahol a testvére telepedett le korábban. Elég nagy korkülönbség van önök között. Ön apa nélkül nőtt föl — nem apát keresett?