Halász László: A freudi művészetpszichológia. Freud, az író (Budapest, 2002)
Második rész. Az író
(Gibson, i. m.:345). A korábbi mesterek és a szürrealista művész nem abban különböznek, hogy az előbbiek csak a másodlagos folyamatra, az utóbbiak csak az elsődleges folyamatra támaszkodtak munkájuk során, hiszen így egyikük sem hozhatott volna létre műalkotást. A szürrealista azonban nem érte be az elsődleges-másodlagos folyamat kontinuum szokásos működésével, hanem tudatos program szerint ment elébe a tudattalannak, az álomszerűnek, a szabad képzetáramlásnak és a kontrollfunkciót eltérő ismérvek (kánonok) révén gyakorolta. Jóllehet mint minden művészeti irányzat megszületésének, a szürrealizmusénak (amely egyszersmind harcos mozgalom volt) is összetett művészeti, történeti, szociológiai, filozófiai előzményei és okai vannak, ezek nem változtatnak azon, hogy Freud pszichoanalízisének aligha megkerülhető a szerepe. Többnyire nem a Bretonéhoz és Daliéhoz hasonlóan közvetlen dokumentálható módon, hanem áttételes hatásként, ahogy Aragon, Arp, Chagal, Chirico, Duchamp, Éluard, Ernst, Magritte, Miro, Paz, Picasso, Ray munkásságában (meghatározott szakaszában) megnyilvánult. A szürrealizmuson innen és túl (a teljesség igénye nélkül) Freud munkássága nélkül Auden, Beauvoir, Bergman, Dreiser, Gide, Faulkner, Fellini, Hesse, Hitchcock, Joyce, József Attila, Karinthy Frigyes, Kafka, (mindkét) Mann, Mansfield, Musil, Pavese, Resnais, Robbe-Grillet, Sartre, Spender, Wassermann, Werfel, Williams, Wolf, (mindkét) Zweig inkább több, mint egy műve nem született volna meg, illetve nem olyanná vált volna, amilyen lett. A bevezetőben jelzésként említettem (közel négy évtizede írott munkámat idézve) Kafka több alkotását, köztük Az ítéletet. Ebben az elbeszélésben az apa színre lépésétől kezdve úgyszólván csak őt figyeljük. A mű ábrázolásmódja folytán olyan szemszögből követhetjük az eseményeket, ahonnan látásunk megengedhetetlenül korlátozott. Apa és fiú párosa közül az apa a kihívóbb, de csak akkor ismerkedhettünk meg vele, amikor fia elhatározta, hogy bemegy hozzá. Az apa úgy mutatkozik meg előttünk, ahogy fia közlésére reagál, és ahogy fia ezeket felfogja. Az apát, a meghatározót a fiú, a meghatározott nézőpontjából szemléljük. Sokatmondó tehát, ahogyan fiára hat. Elsőként mindjárt a vasárnapi délelőtt napsugaras derűjével szemben az apa komor, nagy fallal beárnyékolt sötét szobája. A homályban nem lehet a nagyságot, a távolságot, az arányt pontosan érzékelni. A tájékozódás bizonytalan. Az érzékelés lélektanilag cseppfolyós világ nagy teret ad a vágyaknak és félelmeknek. A fiú ilyen körülmények között mondja magában: „apám még most is óriás” (Kafka).