Haynal André: Párbeszéd vagy párviadal? - Modern pszichoanalízis (Budapest, 2003)
Negyedik fejezet. A traumaelmélet története: Ferenczi a húszas évek végén
esetleg el is alhat. Az analitikus asszociációi valóban egy kora gyerekkori epizód irányába haladnak (szárazdajka-ügy egyéves korban); időközben a beteg másfél, három, öt és tizenegy és fél éves kori rémisztő események álomjeleneteit és azok értelmezéseit ismétli. Az analitikus most először képes ehhez az eredeti eseményhez bizonyos érzelmeket hozzákapcsolni, amivel valódi élményjelleget kölcsönöz az epizódnak. Ezzel egy időben a betegnek sikerül az eddiginél sokkal mélyebb betekintést nyernie ezeknek .Az intellektuális szinten oly gyakran megismételt eseményeknek a valóságába. Nyomatékos kérésére egyszerű, gondolkodásra kényszerítő kérdésekkel segíteni. Úgy kell szólnom hozzá, mint egy elmegyógyintézetben fekvő beteghez, gyerekkori becenevén szólítva, és kényszerítenem kell, hogy fájdalmasságuk ellenére elismerje a tényeket. Olyan ez, mintha két féle lélek egyetlen egésszé egyesülne. Az analitikus érzései összekapcsolódnak az analizált ötleteivel, és az analitikus ötletei (képzeleti képei) az analizált érzéseivel; ily módon a különben élettelen képek eseményekké válnak, a tartalom nélküli érzelmi zűrzavar pedig megtelik képzettartalommal. (Ferenczi, 1985 [1932], 43. o.) Az analízis az a hely, ahol a traumák démonai átdolgozhatóak. Ehhez először újra át kell élni őket, meg kell idézni őket a szó segítségével. A szó fejezi ki azt, hogy az analitikus megérti a beteget, elfogadja őt, és az őszinteség és az abszolút hitelesség légkörében elvezeti odáig, hogy végre elfogadja saját magát. Ez Ferenczi látomása a pszichoanalízisről, ez az ő válasza a traumákra, melyeket maga is oly mélyen megszenvedett. Ferenczi a halála előtt egy évvel írta a Klinikai naplót. Szavai kísértetiesen összecsengenek József Attila versével, aki ugyan négy évvel később, de ugyancsak a halála előtt egy évvel írta az alábbi sorokat: