Haynal André: Párbeszéd vagy párviadal? - Modern pszichoanalízis (Budapest, 2003)

Negyedik fejezet. A traumaelmélet története: Ferenczi a húszas évek végén

esetleg el is alhat. Az analitikus asszociációi valóban egy kora gyerekkori epizód irányába haladnak (szárazdajka-ügy egyéves korban); időközben a beteg másfél, három, öt és tizenegy és fél éves kori rémisztő események álomjeleneteit és azok értelmezé­seit ismétli. Az analitikus most először képes ehhez az eredeti eseményhez bizonyos érzelmeket hozzákapcsolni, amivel valódi élményjelleget kölcsönöz az epizódnak. Ezzel egy időben a beteg­nek sikerül az eddiginél sokkal mélyebb betekintést nyernie ezek­nek .Az intellektuális szinten oly gyakran megismételt események­nek a valóságába. Nyomatékos kérésére egyszerű, gondolkodásra kényszerítő kérdésekkel segíteni. Úgy kell szólnom hozzá, mint egy elmegyógyintézetben fekvő beteghez, gyerekkori becenevén szólítva, és kényszerítenem kell, hogy fájdalmasságuk ellenére elis­merje a tényeket. Olyan ez, mintha két féle lélek egyetlen egésszé egyesülne. Az analitikus érzései összekapcsolódnak az analizált ötleteivel, és az analitikus ötletei (képzeleti képei) az analizált érzé­seivel; ily módon a különben élettelen képek eseményekké vál­nak, a tartalom nélküli érzelmi zűrzavar pedig megtelik képzettar­talommal. (Ferenczi, 1985 [1932], 43. o.) Az analízis az a hely, ahol a traumák démonai átdolgozhatóak. Ehhez először újra át kell élni őket, meg kell idézni őket a szó segít­ségével. A szó fejezi ki azt, hogy az analitikus megérti a beteget, elfo­gadja őt, és az őszinteség és az abszolút hitelesség légkörében elvezeti odáig, hogy végre elfogadja saját magát. Ez Ferenczi látomása a pszi­choanalízisről, ez az ő válasza a traumákra, melyeket maga is oly mélyen megszenvedett. Ferenczi a halála előtt egy évvel írta a Klinikai naplót. Szavai kísér­tetiesen összecsengenek József Attila versével, aki ugyan négy évvel később, de ugyancsak a halála előtt egy évvel írta az alábbi sorokat:

Next