Horváth Judit: Tengeristennő az Olymposon. Mítoszok szóban és képben (Budapest, 2015)

Mielőtt a görög sereg tengerre szállna, hogy háborúba induljon Trója ellen, a fő­vezérnek, Agamemnónnak fel kell áldoz­nia lányát, Iphigeneiát az aulisi kikötőben. Ám van olyan történet is, amelyben a lányt megszánja Artemis istennő, és egy szarvast küld helyette. A világszép Helenét hol Aphrodité istennő ajándékozza Parisnak, a trójai királyfinak hálából, amiért ő kapta a legszebb istennőnek járó aranyalmát, hol meg Paris rabolja el férjétől, a spártai Me­­nelaos királytól. A szirének, akik varázsla­tos énekükkel halálba bűvölik a közelük­be tévedő hajósokat, hol fiatal lányok, hol meg különös szárnyas lények. Ugyanazt a mítoszt az egyik költő így meséli, a má­sik másképp, fantáziája és mesélőkedve szerint. A történetek többnyire számunkra láthatatlanul változnak, de olykor rajta­kapjuk a költőt, amint éppen átalakítja a hagyományos mítoszt. A mítoszmesélés nem korlátozódik az irodalomra: mítoszokat mesélnek a váza­festők vagy az épületek szobordíszeinek alkotói is. A mítoszok képi megfogalma­zásában is nagy szerepet játszik az alko­tó fantázia, miközben érvényesülnek a kép saját törvényei is. Míg az Odysseiáben Homérosz nem említi, hogy a sziréneknek van-e szárnyuk, vagy nincs, a vázafestő vagy a szobrász a képi ábrázolás lényegé­ből fakadóan ezt nem teheti meg, hiszen a kép nem tudja nem megmutatni a szi­rének alakját: egy képen a szirének vagy emberi alakot viselnek, vagy szárnyas lények.

Next