Horváth Kornélia: A késő modern magyar líra alakzatai (Budapest, 2022)
I. VERSEK ÉS MŰFAJFORMÁK - Egy sajátos lírai műfajformáról József Attila, Radnóti Miklós és Kányádi Sándor verseiben
Egy sajátos lírai műfajformáról 67 melléknévi igenév nyelvünkben a szóvégi -ó, -ő képzővel jön létre (pl. álmodó, olvasó, tűnődő stb.), addig a jelzett József Attila-szövegek címében két másik – szintén hosszú – magánhangzó zárja a címadó szóalak fonetikai struktúráját: az ú vagy az ű. Vagyis bizonyos megfontolásból akár ezek az – ú-ra vagy ű-re végződő – egyszavas című költemények is bevonhatóak lennének a vizsgálódás körébe. A jelzőből és főnévből álló kéttagú szintaktikai címek pedig azért lehetnek érdekesek kérdésfelvetésünk szempontjából, mert sok esetben a jelző (a melléknév vagy a melléknevek) jóval nagyobb értelmezői, mi több, esetenként műfajjelölő orientációt nyújtanak a befogadó számára, mint maga a főnév, ami „elvileg” a vers fő témáját jelölné meg. Példák József Attilától: Fohászkodó ének (1922), Elköszönő szelíd szavak (1923), Szélkiáltó madár (1925), Derengő rózsa (1927), Radnótitól: Pogány köszöntő (1930), Szerelmes keseredő (1931), Lábadozó szél (1933), ez utóbbi egyúttal kötetcím is. A három vizsgált költő kapcsán talán az is érdekes lehet, hogy Kányádinál éppen ezek a melléknévvel kiegészített verscímek vannak kisebbségben, ám azért nála is megtalálhatóak: erre a Földig érő kokárdapántlika (1992) című költemény lehet az egyik példa. Mindazonáltal vizsgálódásomat most a kifejezetten egyszavas, folyamatos melléknévi igeneves című versekre fókuszálom. Azért, mert egyfelől e szófaj főnevesülési tendenciája a költészetben számos esetben a műfaji megjelölés szerepét is betölti. Ugyanakkor a műfaji jelölésként működő címeknek is van legalább három „csoportja”. Az első „csoportot” azok a melléknévi igeneves verscímek alkotják, amelyeket az irodalmi köztudat és a szaktudósok is műfajként tartanak számon. Ilyen például József Attila Altatója (1936), amelyről még 1980-ban Bécsy Ágnes írt tanulmányt Az Altató és az altató mint műfaj címmel.101 De ugyanitt hivatkozhatunk Radnóti Sirató vagy Toborzó című alkotásaira is, amelyek címe egyfelől ősi, archaikus, és a magyar hagyományokon messze túlmutató tradícióhoz (lásd Sirató) (s ha eltekintünk az egyszavas cím kritériumától, természetesen József Attila kései siratójára is emlékezhetünk), illetve a magyar történelemhez, jelesül az 1848–49-es szabadság 101 Bécsy Ágnes: Az Altató és az altató mint műfaj József Attilánál, Irodalomtörténet 1980/3, 629–644.