Horváth Kornélia: A késő modern magyar líra alakzatai (Budapest, 2022)
I. VERSEK ÉS MŰFAJFORMÁK - József Attila első versei
József Attila első versei 11 nő szövegeit, amilyen például a Két karodban.) De találhatunk itt szapphói strófában megírt költeményt (Rövid óda a kelő Naphoz), valamint József Attilának a későbbi avantgárd korszakát megelőlegező prózaverset is (Hajnali vers kedvesemnek). S végezetül kiemelendő a Csókkérés tavasszal, amely minden első és második sorában chorijambusban szólal meg, s ahol gyakorta a harmadik sorok kezdése is chorijambikus. Mi több, e harmadik sorok végződése a meghaló és feltámadó istenség mítoszát idéző antik adóniszi kólont alkalmazza (mely külön önálló sorként is létezett az antik kötészetben, később pedig részint a szapphói strófa utolsó soraként szerepelt, részint a hexameter zárlata lett), technikailag tökéletesen. Rövid idézet a vers első részéből: „Márta, hajad, / Bronz ajakad, / Kék s lázad a vágyam. / Illatozó / Vészt okozó / Csókba lehelni be lágyan. / Megremegő / Hű szerető / Karban ölelni igézve, / Édes ölön, / Rózsatövön / Szép szemeket megidézve.” És végül a Várakozás című költemény, amelyet a magyar líra egyetlen, kizárólag a chorijambus kólonra épülő darabjaként tart számon a verstani szakirodalom (idézem a szöveg első sorát: „Alszik a vár. Elhagyatott. Kong a terem, fojt a magány”). József Attila korai költeményeit rendszerint puszta „ujjgyakorlatnak” szokás tekinteni, ennek azonban némileg ellentmondani látszik az a nagyfokú líratechnikai-formai tudatosság, amelyről e szövegek tanúskodnak. És ez a költői „tudás” nem merül ki pusztán a (petrarcai) szonettforma, illetve más versformák virtuóz és stabil alkalmazásában. 5 –∪∪ – –. Vö. uo. 230. 6 Szolláth Dávid egyik írásában az epigonizmus kérdését vizsgálja általában és Ady utótörténete kapcsán, s ennek okán említ meg néhány korai József Attilaverset, például a Szerelem ez?, a Tavaszi ének vagy a Baál címűeket (mindegyik 1922-ben született szöveg). Vö. Szolláth Dávid: Ady-epigonizmus a korai József Attila-lírában és környezetében, Literatura 2006/4., különösen: 478, 482, 487. Meglátásom szerint azonban József Attila költészete már e nagyon korai korszakában sem tekinthető epigonisztikusnak, ellenkezőleg: e költemények az erős hatáskapcsolat mellett is önálló, eredeti versnyelven és beszédmódban szólalnak meg. S József Attila versírói gyakorlata semmiképp nem minősíthető „közköltészetinek”, még e kezdő verseit illetően sem.