Horváth Kornélia: A késő modern magyar líra alakzatai (Budapest, 2022)
I. VERSEK ÉS MŰFAJFORMÁK - József Attila első versei
József Attila első versei 13 versszakát idézzük, az Ady-modalitás ismét szembeszökőnek tűnik: „Magyar vagyok én is, (rivallnak a kányák) / Ilyen vagyok én és sose leszünk mások. / jaj, jaj, nem tudunk élni, nyavalyások.” (A „nyavalyások” jelző, bár Adytól sem lenne idegen, egyfajta József Attila-féle „saját szóként” is érthető.) Másfelől, bármilyen paradoxnak is tűnjék (különösen az elhíresült Az Istenek halnak, az Ember él című József Attila-i Babits-kritika fényében),a Babits-hatás is érzékelhető e korai verseken. Ilyen egyebek között Az örök elmúlás című darab, amelynek most csak az első három és az utolsó versszakát idézem (gondoljunk a Babits által olyannyira kedvelt alliterációkra, amelyekre Karinthy is „rájátszott” az Így írtok Tiben, különösképpen a b hangok visszatérésére (lásd „Bús donna barna balkonon / mereng a méla alkonyon”), továbbá az elhagyás/ elhagyattatás és az örök pusztulás motívumára A Danaidák című Babits-költeményből, valamint az ismétlésekre és a megkomponált keretes szerkezetre. Idézem tehát József Attila említett versének első három és utolsó versszakát: 1. A földön semmi nem örök... A fákon árnyak nőnek este, A félhomály is nyöszörög. 2. Eloszlik a Gond barna teste, (A zsíros földbe rothadunk) S ki egykor óhajunkat lestem. – Ó, puszta szív, borús agyunk! – Már könnyező szem, búcsút intett. Mi mindent, mindent itthagyunk. (...) 9. A földön semmi sem örök: A hernyó hull és a madár is S az évszázad föl nem hörög. 8 József Attila, Tanulmányok és cikkek, 1923–1930, s. a. r. Horváth Iván – Barta András – Golden Dániel – Hegedűs Orsolya – Kis Zsuzsanna – Serény Zsuzsanna, Budapest, Osiris, 1995.