Horváth Kornélia: Költészet és forma - Líraszemléleti kérdések a magyar irodalomban - Universitas Pannonica 28. (Budapest, 2014)
A "keletkező szó" poétikája (József Attila: Gyöngy)
szinkrón jelentéselmélete felől interpretálta, s ennek alapján tett kísérletet egyes József Attila-versek elemzésére.38 Másfelől azonban Tverdota György - A születő szó és a használt szó című írásában -39 rámutatott arra, hogy a József Attila-i költészetelmélet és a mágikus-rituális nyelvszemlélet közötti kapcsolat nem vezethető le direkt módon a mágikus nyelvhasználat és a primitív művészet kérdéseit taglaló kortárs Zlinszky-, Solymossy vagy Hevesy-munkákból, hanem a nyelvnek egy olyan dinamikus, a beszéd felől és keletkezésében elgondolt konceptusát feltételezi, mint amilyet például Karl Vossler idealista nyelvfilozófiai irányzata képviselt. Eszerint József Attila művészetteóriája nem kizárólag archaikus és folklorisztikus ismeretekből, hanem nyelvelméleti megfontolásokból is táplálkozott. Miután pedig József Attila a nyelv eme „keletkező” természetét a szóra vonatkoztatta, és a (költői) műalkotásban látta megnyilvánulni, ez, meglátásunk szerint, a keletkező szó teóriájának az előbbiektől eltérő interpretációjára szólítja fel az értelmezőt. József Attila híres érvelését idézzük: „...a szó tulajdonképpen csak mint használt szó, tehát mint meglevő szó szemlélet. [...] ha a szó műalkotás, a használt, a meglevő szó pedig nem az, akkor nyilvánvaló, hogy a nem meglevő szó műalkotás. Minthogy pedig kifejezésünk szerint nem meglevőről és mégis szóról beszélünk - a keletkező szót kell értenünk rajta. Vagyis a szó a használatban szemlélet, keletkezésében pedig műalkotás, így a szó a műalkotásban saját keletkezésének a szerepét játssza. Mégpedig oly módon, hogy a költeményben levő összes többi szóval egyszerre keletkezik. A költeményt eszerint úgy is felfoghatjuk, hogy egyetlen keletkező szó, hogy a keletkező neve annak a dorogi csoportnak, amelyet 38 Vö. Kapitány-Kapitány 1979,87-97. 39 Tverdota 1986b, 174.