Horváth Kornélia: Költészet és forma - Líraszemléleti kérdések a magyar irodalomban - Universitas Pannonica 28. (Budapest, 2014)
A "keletkező szó" poétikája (József Attila: Gyöngy)
ben a költészet manifesztációjaként értelmezi, másfelől ugyanezt a folyamatot látja végbemenni a „modern” műalkotásban. A modern költemény azonban a szó nyelvi keletkezésének eseményét nyilvánvalóan nem megismétli, hanem újrajátssza, prefigurálja, miáltal új, a nyelvben addig nem létező (József Attila kifejezéseivel: nem meglevő, nem használt) szót teremt. Úgy tűnik tehát, bármennyire is archaizál József Attila (például az Ady-vízióban),42 s bármennyire is egy mágikus-rituális nyelvszemlélet kontúrjait látszik kirajzolni az általa alkalmazott - amint azt a filológiai kutatás kimutatta -, alighanem Róheimtől, illetve Solymossytól kölcsönzött névvarázs terminusa, költészetfelfogása nem egy „ősi” alkotásmód rehabilitációjaként, azaz valamiféle szimbolikus művészetkoncepcióként értelmezhető, hanem a szó és a költészet történetében rejlő potenciákat aktivizáló „új” alkotás elgondolásaként. Az Ady-vízióban ugyanis a költő rögtön a névvarázs terminus rögzítése és definíciója után leszögezi: „A költemény értékét ennélfogva méri az, hogy mennyiben nem intuíció, azaz mennyiben új alkotás. Adyt már ez nagy költőnek jelenti. (Tévedés ne essék, ami új, az még nem művészet, de a művészet föltétele, hogy új legyen, mert különben intuíció volna.) Méri továbbá az, hogy milyen karakterű ítéleteket semmisít meg, vagyis minő dolgokat állít, lényegit vissza a szellemiségben eredeti, univerzális (unus versum, Universum) egységükbe.”43 Kérdés most már, hogyan teremtődnek újra a szavak a versben, mennyiben és miként applikálható a József Attila-i „névvarázs”-ként értett költeményben „keletkező” szó elmélete maguknak a József Attila-verseknek az értelmezése során. Ilyenfajta interpretációra korábban két kései vers (Talán eltűnők hirtelen... 42 József 1995a, 167-168. Uo. 168. 22