Horváth Kornélia - Osztroluczky Sarolta (szerk.): Az ideál mindazonáltal megőrződik - Tanulmányok Bécsy Ágnes tiszteletére (Budapest, 2013)
Tartalom
Osztroluczky Sarolta Tenger-ég-emberiség Paronomáziás működésmód József Attila Már régesrég... kezdetű versében A költeményt, a valóságosat, melyet a nyomtatott betűjel, a szavakká formált anyagi hangok zörejrendszere egyszerre idéz fel a szívben és az elmében, a tudattalanban meg a tudatban, költő és olvasó együtt alkotják. (József Attila)1 Foglalkoztatta őt az etimológia, később freudi alapon. (Kosztolányi Ádám)2 A Már régesrég... kezdetű, cím nélkül fennmaradt költeményről viszonylag kevés szó esik a József Attila-szakirodalomban. Érintőlegesen először 1969-ben, Németh G. Bélának az időszembesítő verstípusról szóló, klasszikussá vált tanulmányai nyomán került a recepció érdeklődésének homlokterébe. A Még, már, most című írás ugyan nem elemzi részletesen ezt az 1937 elején keletkezett művet, s bár a Talán eltűnök hirtelen... interpretációját megelőzően az olvasó ígéretet kap rá, hogy a szerző vizsgálódása során „folyvási tekintettel lesz” a költőnek erre és másik két, ehhez a verstípushoz tartozó költeményére ( Kirakják a fát, Nem emeltül), a [Már régesrég...] logikai-szerkezeti felépítése több szempontból sem felel meg az értelmezés keretében létrejött tipológiának. A Németh G. Béla által körülírt versmodell alapvető sajátossága volna ugyanis, hogy a három, jellegzetes hangoltsággal bíró időminőséget - az ontikus negativitást tartalmazó jövőt, az erkölcsileg negatív múltat és a főleg érzelmi negativitást tükröző jelent - rendező elvvé emelve szembesítse egymással. Ezzel szemben a múlt versben felvillantott, a felismerés tényét értékítélet nélkül rögzítő mozzanatának („Már régesrég rájöttem én”) nincsenek negatív erkölcsi konnotációi, más „régesrég” történt eseményről pedig nem szól a beszélő. A régmúltból eredő és a vers „most”-jában kimondásra kerülő metaforikus önazonosítás („kétéltű vagyok, mint a béka”) minősítést nem tartalmazó, s noha bizarr, mégis inkább semlegesnek vagy pozitívnak tekinthető kijelentés." ’József Attila: Kosztolányi Dezső' = József Attila Összes művei, III. Cikkek, tanulmányok, vázlatok, s. a. r. Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai, 1958, 167. ’Kosztolányi Ádám szavait Tverdota György idézi. Tverdota György: József Attila szókultusza. Jelenkor, 1986/9, 837. ’Németh G. Béla: Még, már, most. József Attila egy kései verstípusáról . N. G. B.: 7 kísérlet a kései József Attiláról. Budapest, Tankönyvkiadó, 1982, 169-206. 4 A vers legújabb, Lengyel Andrástól származó interpretációja szerint a kétéltűség „nem hasadás, nem a lény kettéhasadása, hanem a létmód megduplázódása. (A hasadás az egésznek a kettéválása, tehát sérülése, a megkettőződés az egésznek a duplikálódása, létmódbővülés.)”