Horváth Kornélia - Osztroluczky Sarolta (szerk.): Az ideál mindazonáltal megőrződik - Tanulmányok Bécsy Ágnes tiszteletére (Budapest, 2013)
Tartalom
TENGER-ÉG-EMBERISÉG A versből hiányzik az ontikus negativitást tartalmazó jövő is, s ennek következtében nem reflektálódik az idő és a véges egyedi lét összefüggéseinek - Németh G. Béla által hangsúlyozott - metafizikai problémája. Megvalósul azonban a most létállapotának totalizálása mint az abszolutizált szubjektív idő heideggeri filozofémiájának valamiféle költői utánalkotása és a jelen negatív hangoltsága, amely a „lapulásban” és a „szorongó” lélekállapotban jut kifejezésre. Ám sem a jövő múltat és jelent minősítve meghatározó, értékelő szerepe, sem pedig a végesség, a halálhoz viszonyuló lét gondolata nem tematizálódik a költeményben. A halál, illetve a majdani elmúlás eseménye, amely a Talán eltűnök hirtelen... című versben eltűnésként, a Nem emel föl...-ben önfeláldozásként jelenik meg, a [Már régesrég... 1-ből (talán töredék volta miatt) hiányzik, sőt a 8-9. sor hasonlata („Mint a halak s az istenek, tengerben és egekben élek”) az első versszakból kihallható érzelmi negativitást is felülírja, amennyiben egy olyan közkeletű szólás („El, mint hal a vízben”) reminiszcenciájaként hat, amely pozitív színben, idillként tünteti fel a beszélő aktuális létállapotát. Jóllehet az időmozzanatot hordozó szavak aránya az első versszakban magasnak mondható, s már rögtön az első sorban „heurisztikus sorssummázatként [...] öt jelzett nyelvi mozzanattal sújt le ránk a vesztett idő, a vesztett egyedi történelem befejezettségének szorongó veszélyérzete”,és a múlt erkölcsi negativitásának és a jövő, illetve a halál gondolatának hiánya miatt a [Már régesrég...] nem nevezhető tipikusan időszembesítő versnek. Ugyanezt állapíthatjuk meg a vers elsődleges ritmikai vizsgálatának kapcsán is. Az időszembesítő költemények versmagatartásához ugyanis Németh G. Béla szerint a kijelentéses (Aussage-jellegű) beszédfajta társul, amely ritmikailag „többnyire” a sor- és mondathatárok egybeeséseként artikulálódik, ám a [Már régesrég...] első és harmadik versszakában több, meghatározó poétikai szerepű soráthajlást is találunk. A költemény recepciójával kapcsolatban elmondható még, hogy a szerzői monográfiák általában röviden említik, többnyire a versen végigvitt tenger-és metronika kapcsán, rámutatva a mélységben és a magasságban egyaránt otthonos „kétéltű” lény és a bipoláris jellegű, ösztönvilág és tudat összetartozó kettőségében egzisztáló freudi személyiség párhuzamára, illetve a kései versekben megjelenő víz- és tenger-képzet nével és szexualitással kapcsolatos konnotációira. A [Már régesrég...]-nek csupán két részletes elemzését ismerjük. Török Gábor 1973- as tanulmányában a mű két szerkezeti egysége, az 1-5., illetve a 6-13. sorok közötti, éles képi, szerkezeti és „művészi-társadalmi” ellentmondásokra keresve a feloldást, több válaszlehetőséget is felvázol. A beszélőre jellemző kettősségeket, a tengerben Lengyel András: „Tengerben és egekben élek”. Egy József Attila-metafora háttere a L. A.: József Attiláról. Életrajzi aprólékok. Szeged, Rába, 2005, 261. 5 Németh G. Béla: A kimondás törvénye. A kései József Attila világképe és poétikája . N. G. B.: 7 kísérlet a kései József Attiláról. Budapest, Tankönyvkiadó, 1982, 55. 6 „Sor- és mondathatár többnyire azonos e versekben. Szorosan függő mondatrészátvitelt, szintagmaátvitelt ritkán tapasztalunk.” Németh G.: A kimondás törvénye..., i. m. 59. 7 Szabolcsi Miklós: József Attila élete és pályája II. Budapest, Kossuth, 2005, 800. 83. Horváth Béla: A líra logikája. József Attila. Budapest, Akadémiai, 2008, 428-429. 9 Török Gábor: Teljes vers e, vagy töredék? Szeged, A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, 1973, 237-247.