Horváth Kornélia - Osztroluczky Sarolta (szerk.): Az ideál mindazonáltal megőrződik - Tanulmányok Bécsy Ágnes tiszteletére (Budapest, 2013)
Tartalom
TENG ER-EG-EMB ERISEG dóként benne rejlő' (fölfogot fember-is-eí), de a vers beírtságából hiányzó, főtémaként azonban az egész versen végigvonuló értelemlehetőség (a „tengeris éj) kriptogrammaként vagy „rejtett paronomáziaként”40 az olvasat része lesz. Ennek oka, hogy az eredeti jelentésétől függetlenedett jelentőt a benne megismétlődő fonémacsoportok és az enjambement újratagolják, miáltal egy, csak véletlenszerűen, vésetként ott (nem) lévő újabb jelentősort aktivizálnak, mely a szöveg kontextusában mégis jelentettként lesz megragadható, „ésszel fölfogható”. S voltaképpen ez a sorozatos újrajelölés, a jelölő-jelölt viszonyok folyamatos versbeli váltakozása vezetheti el az olvasót arra a felismerésre vagy versvégi „megvilágosodásra”, hogy amire a beszélő előzetesen, a nyelvben rejlő poézis, illetve „ihlet” révén már „régesség” rájött, az nem (csak) a (pszichoszomatikus) „kétéltűségének” ténye, hanem a „tengeriség” revelációja, amely a vers metaforikájában a tudattalan és a tudat, illetve az érzékiség/érzelem és az értelem (a „szellem és a szerelem”) egymásba bírtságaként értelmezhető.41 Vagyis nemcsak az én, sőt nem is „csak” az emberiség tagjaként értett egyes ember az, aki mindkét világban otthonos, de a nyelv instanciája révén maguk e létszférák is átjárják, áthatják egymást. A vers fentebb vázolt retorikai önértelmezése természetesen nem az emberiség szó történeti szemantikumának refigurációjára épül, itt „csupán” egy - a tenger és az ember szó hangzásbeli hasonlóságán,42 illetve az emberiség szó újratagolásán alapuló - nyelvi „leleményről”, invencióról van szó, amely azonban nem szójátékként, hanem a versbeli metaforizáció folyamatait generáló „keletkező szóként” bomlik ki a szövegben. A különbségtétel fontos. József Attila a kortársak tanúságtételei szerint szívesen és invenciózus módon játszott a szavakkal a mindennapokban. Vágó Márta visszaemlékezésében olvassuk. Hazamenet ezen az estén, az ajtó előtt állt egy üres zsákkal, már reteszelték a kopott faajtót. Mielőtt fölvette - üresen ő vitte mindig este - még ráncigáit valamit a zsák zsinórján és morfondírozott, aztán rám szólt: - Felelj! Állítok valamit: Ábrahámnak nem volt fia. - Ha - tanácstalanul néztem rá. - Hát Izsák? - Ez a válasz - mondta, látod: hátizsák! Ilyeneken elnevetgék percekig. Egyszer a Donáti utcában felhangzott az „Oszeres” nyújtott kiáltozása, majdnem oly dallamosan, mint Párizsban szokásos. - Látod: ő is azt mondja, amit én: „O szeress!” - A szavakkal való játék volt igazi életeleme, élettartalma, maga az élet tulajdonképpen.43 40 Vö. Werner Hamacher: Az inverzió másodperce. Egy alakzat mozgása Paul Celan költészetében. Ford. Schein Gábor. Enigma, 1995/2, 119. 41 A József Attila-i világképet meghatározó két létszféra, az értelem és az érzelem egymást feltételező motívumai átszövik a költő életművét. Erről bővebben lásd Levendel Júlia, Horgas Béla: A szellem és a szerelem (József Attila világképe). Budapest, Gondolat, 1970. 42 A tenger-ember szavak paronomáziás kapcsolata vagy kompozícióba hozása gyakori jelenség József Attila életművében (például Tengerhez, Csend, A Kozmosz éneke, Műterem, Semmi, Bukj föl az árból, Hazám, Gyönyörűt láttam, ! Amikor verset ír az ember...]). Az 1936 végén, röviddel a [Már régesrég...] megírása előtt keletkezett, Azt mondják című költeményében is együtt, a hasonló hangzás révén egymásra vonatkoztatva, összerímeltetve szerepelteti e két szót: „Eltöm a föld és elmorzsol a tenger, / azt mondják, hogy meghalok. / De annyi mindenfélét hall az ember, / hogy erre csak hallgatok.” 43 Vágó Márta: József Attila. Budapest, Szépirodalmi, 1978, 103.