Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben - Kultúra - irodalom (Budapest, 2017)
Exkurzus I.
8. VERSRITMUS ÉS SZÖVEGTRADÍCIÓ való megjelenése cáfolja. Arany verse, amely a címével nyilvánvalóan felszabadítja ezt a jelentéstani oppozíciót - címe szerint a vers arról szól, hogy a költő nem ír többé verset -, a végén bizonyos mértékig reflektál erre a világos ellentmondásra („Ha a fa élete megszakad / Egy percig éli túl virága”). Ám a gesztus, az elhatározás visszavonhatatlanságát éppen a végérvényes ítéletnek szánt megváltozott refrén kérdőjelezi meg az „érzem” ugyancsak bizonytalan és ellenőrizhetetlen igazságtartalmú modifikátorával („Odavagy, érzem, odavagy / Oh lelkem ifjúsága!” - kiem. H. K.). A fenomenológiai és a nyelvi téma eme kettőssége Aranynál meglehetősen hasonlít Petri versének szövegmozgására, s nagyfokú rokonságot mutat e retorikai mechanizmusnak az (írói) termékenység vs. terméketlenség problematikája felől kirajzolható játékterét illetően. A Petri-szöveg „arculatadó” patkánymetaforája a híres kései József Attila-költemény - (Őspatkány terjeszt kórt...) - központi paratextuális trópusa számára is újszerű interpretációs horizontot nyit meg. A József Attila-versben „meg nem gondolt gondolat”-ként meghatározott patkány 229 Petri szövegének fényében az alkotói improduktivitást - az Egy őszi levél prefigurációs mechanizmusaival éppen ellentétesen - viselősség nélküli termékenységként prezentálja,230 ugyanakkor szemantikai eredményét tekintve megerősíti az írás mint kallódás, céltalan, esetleges és terméketlen cselekvés Petri-féle textuális értelmezését. Másfelől az Arany- és a József Attila-intertextus Petri szövegén keresztül párbeszédbe lép egymással, s a költőszerep explicit problematizálásával (Arany: „Most [...] árva énekem, mi vagy te? / Elhunyt daloknak lelke tán, / Mely temetőből, mint kísértet, / Jár még föl a halál után? / Hímzett, virágos szemfedél [...], / Szó, mely kiált a pusztaságba [...]?”, József Attilánál: „S mint a sakál, mely csillagoknak / fordul kihányni hangjait, / egünkre, hol kínok ragyognak, / a költő haszontalan vonít [...]”)231 azt a hasonló vonást is feltárja, amely Petrie versében hangsúlyosan nincs jelen, ám ami költészetének egészére nézve nagyon is meghatározó: a költő és a költői tevékenység („szó”, „vanítás”, „írás”) szociális beágyazottságát és irányultságát.232 Őspatkány terjeszt kárt miköztünk, a meg nem gondolt gondolat, beleszabál, amit kifőztünk, s emberből emberbe szalad. 229 Lásd a költemény kezdetét. 230 Mint arról Vágó Márta beszámol, József Attila maga is az automatizmusokban való gondolkodás éles kritikájaként értelmezte versének második sorát. Vö. József Attila Összes Versei I-III, közzéteszi Stoll Béla, Balassi, Budapest, 2005, III. 237. 231 Kiemelések tőlem. 232 Érdemes itt röviden kitérni a Petri-vers irodalmi utóéletére: Kovács András Ferenc Idő, széljárta könyv című verse az anakreóni hetes versforma és a múlandóság általános anakreóni témája mellett a szél, a könyv és a lap - Petrinél implicit - motívumait is megidézik.