Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben - Kultúra - irodalom (Budapest, 2017)
Exkurzus I.
9. VERSFORMA ÉS INTERTEXTUALITÁS tens vagyok, mint egy farakás”). Látható, hogy itt a ritmikai eltérések egyben intertextuális jelzésekként is felfoghatók, ahogyan az utolsó versszak „hányadik emelet” trocheusa is. Ami azonban a leginkább érdekes számunkra, az a váltást bevezető harmadik strófa, ahol az első két sor következetesen choriambussal indít, („Én zuhanok", „és nem azért”), a statikus léthelyzetből a zuhanásba való váltás tényét ezáltal is hangsúlyozva. S mintegy ennek következményeként olvasható az utolsó versszak első, nem rímelő sora, amely ritmikailag a rím hiánya okán, a versbeszédben pedig a megnyilatkozás súlya miatt (amelyet az írásképben még a felkiáltójel is erősít: „nem tart soká, úgyis meg kell, hogy haljak!”) kétségkívül a vers tetőpontját képezi. Utolsó megjegyzésként röviden reflektálnunk kell a verseimre, amely műfaji megjelölésként is funkcionál, s ily módon látszólag némi feszültségbe kerül a szonettformával, amelyet - joggal - nem puszta metrikai versképletnek, hanem műfaji formának is tekintünk. Azonban be kell látnunk, hogy az elégikus témájú és hangulatú szonett Petrarcától sem idegen, a XX. századi költészetben - gondoljunk akár Juhász Gyulára, akár Babitsra, különösen pedig a fiatal József Attilára - kifejezetten gyakorinak mondható. Nem meglepő tehát, hogy Petri verse az elégia számos fontos tematikus elemét érvényesíti, mint a magány, elhagyatottság, az elveszett idill (lásd: „és nem azért, hogy örömre leljek”), halál. Ehhez társul még a panaszos-melankolikus hangvétel (főként az első szakaszban), s nem utolsósorban az én megkettőződése s ebből következő önértelmező reflexiója („Horgon, önmagam nehezékéül”). Az elégikus szonettel mint olyannal Petri realizálja a szonett Petrarca és Shakespeare óta kitüntetett szerelmi témáját, másfelől az e szonettekben eredetileg is létkérdésként megszólaló énkérdéseket tágabb, mondhatni, univerzális egzisztenciális-filozófiai problémamezőbe helyezi, miközben a versbeszédben nem hagyja el az egyes szám első személyű megszólalásmódot. 8. A Mackie Messer szonettkísérlete a siralomházban sorhosszúság és rímképlet tekintetében sem variálja túlságosan szabadon a szonett formai kötöttségeit, eltekintve attól, hogy itt is egy sorral hosszabb szöveggel akad dolgunk, illetve hogy a záró két versszak ezúttal nem válik szét, hanem egységes hétsoros szakaszként jelenik meg. Másfelől az értelmezőt, aki szonettvariációnak tekinti a verset, ez alkalommal világos módon megtámogatja a szerző, aki a mű címében jelzi, hogy itt a szonettnek egy sajátos formájáról, kísérletéről van szó. E szonettkísérlet ritmikai jellemzői röviden: az első szakasz egy ötös, egy hetedfeles, egy hatodfeles és egy ötös, a második öt darab ötös, a harmadik pedig két ötös, két hatos, két hatodfeles, s végül újra egy ötös sorra épül. A rímszerkezet a két quartinában, négy egybecsengő hangsorral operáló keresztrím (ababeded), míg a harmadik hétsoros versszak a páros és a keresztrím kiegészített, egyedi kombinációját nyújtja (aaeceac). A szonett megnyilatkozástémájaként a félelmet nevezhetjük meg: a félelem szó hatszor tér vissza a szövegben, minden alkalommal sorkezdő pozícióban, s kétszer, a vers élén és a harmadik szakasz kezdetén teljesen egyforma sormondatban („A félelemben megfogan a csend”). Ennek köszönhetően a szöveg