Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben - Kultúra - irodalom (Budapest, 2017)
Exkurzus III.
14. A versbeszéd egzisztenciálontológiai elköteleződéséről (József Attila - Pilinszky János - Petri György) Szitár Katalin emlékének Marad a csönd, a csönd, az üres figyelem. Tepsi? Széttapadó por? Önfegyelem? (Petri György: Sáráról, talán utoljára) Talán első pillantásra furcsának és egy-két vonatkozásban alaptalannak tűnhet az alcímben felállított összefüggéssor. Mert míg a József Attila és Petri, illetve a József Attila és Pilinszky között működő hatáskapcsolatról szinte evidenciaként beszélhetünk, addig ez aligha mondható el Pilinszky és Petri vonatkozásában (s nem is ismertek olyan szakirodalmi munkát, amely e két költői beszédmód és líranyelv közötti rokonságot tanulmányozta volna). Ugyanakkor József Attila meghatározó ereje a két másik lírikus viszonylatában e kettő szembe- vagy éppen párhuzamba állításának lehetőségét is erőteljesen veti fel, ami több, meglátásom szerint irodalomtörténeti problémaként is „artikulálja”. Kezdjük a kronológia szerinti első két szerzővel. Pilinszky korai lírai munkássága, mint azt Szegedy-Maszák Mihály professzor úr is kiemelte, gyakorlatilag értelmezhetetlen József Attila költészetének, különösen kései lírájának figyelembevétele nélkül. 1586 A bűnhődés, büntetés és szenvedés szinte könyörtelen módon megszólaltatott tematikája (lásd Pilinszky első kötetében a Halak a hálóban, a Késő kegyelem vagy a Gyász című verset); a keresztállású én-re konstrukciók, amelyek olyannyira jellemzőek József Attila szerelmi költészetére, például az 1937-es Flóra-ciklusban, s amelyek Pilinszkynél a Trapéz és korlátban a Távozó sereg, a Tilos csillagon, a Ne félj vagy a Miféle földalatti harc című versekben köszönnek vissza; az önmegszólító vers, amelyet annak idején Németh G. Béla „fedezett fel” mint a magyar irodalomban ugyan előzményekkel bíró (lásd Balassi, Kosztolányi), ám éppen József Attilánál kiteljesedő és megújuló verstípus 1587 (Pilinszky első kötetében a Stigma és Mondom neked című versek realizálják ezt a lírai megszólalásmódot); a Kosztolányitól (lásd 586 Szegedy-Maszák Mihály szóbeli megjegyzése. A professzor emléke előtt ezúton is tiszteleg a dolgozat szerzője. 587 Németh G. Béla, Még, már, most. József Attila egy kései verstípusáról =11+7 vers, Tankönyvkiadó, Budapest, 1984, 241-277.