Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben - Kultúra - irodalom (Budapest, 2017)
Exkurzus III.
14. A VERSBESZÉD EGZISZTENCIÁLONTOLÓGIAI ELKÖTELEZŐDÉSÉRŐL 241 Még inkább érdekes egy húsz évvel későbbi, Kisbali Lászlóval készített interjú Petri-féle megnyilatkozása a saját költői életútjáról: „Nézd, én 13 éves koromban kezdtem verset írni, azután szünet következett, majd 26 évesen kezdtem újra. Az első kötetem 28 éves koromban jelent meg, és amit korábban írtam, azt teljesen elvetendőnek tartom. Ezek a versek egy posztnyugatos, József Attilás, pilinszkys tradícióhoz kapcsolódtak, s mára tökéletesen idegenné váltak a számomra. Nekem olvashatatlanok, és olvasatlanul is porosodnak egy vastag dossziéban. Állandóan készülök arra, hogy egyszer megsemmisítsem őket. Nem szeretném, hogy túl sok csámcsognivalója maradjon rajtam az irodalomtudósoknak; nem akarom, hogy az úgynevezett fejlődésemet rekonstruálni lehessen.”590 Ez az önreflexív nyilatkozat Petri részéről azért is lehet jelentős, mert Petri itt mintegy maga állítja fel a József Attila-Pilinszky-Petri költészettörténeti irányvonalat, miközben rögtön és radikálisan el is határolódik tőle. A Petri-féle viszonyulást ehhez az egyszer(re) vállalt és aztán elutasított tradícióhoz, illetve e viszonyulás ambivalenciáját nagyon is jól jelzi az akaratlannak tűnő kitétel: „Állandóan készülök arra, hogy egyszer megsemmisítsem őket.” Állandóan készülni a megsemmisítésre? Vajon bekövetkezett-e ez? Nagy valószínűséggel nem, vagy legfeljebb részben, hiszen a Réz Pál, Lakatos András és Várady Szabolcs által szerkesztett Petri György Munkái sorozat első kötete, mely a szerző lírai darabjait adja közre, mintegy hetven oldal terjedelemben közli a Hátrahagyott verseket (1966-tól 2000-ig),591 amelyek között legalább tíz (ha nem több) 1971, azaz Petri első kötetének megjelenése előtt született. Az 1993. decemberi, a Parti Nagy Lajossal a Beszélő számára készített beszélgetésben a József Attilával való „leszámolás” kérdéskörében ugyanakkor Petri költői kibontakozása kapcsán mintegy újra „bekúszik” Pilinszky neve is: „Viszont rengeteg verset olvastam, amikor még jó volt a memóriám, rengeteget tudtam kívülről is Pilinszkyt, több ezer sort József Attilától. Nagyon sokáig József Attila abszolút vonzásában éltem. Ady később vált élményemmé. Radnótit, Kosztolányit, Tóth Árpádot olvastam, nagyon hatottak rám a francia szimbolisták, Baudelaire elsősorban. De a legerősebb és a legnyomasztóbb a József Attila-hatás volt. Ugyanakkor József Attila egy ilyen normatív költő volt a kultúrpolitika szempontjából is. Nem véletlen, hogy amikor a már saját verseimnek érzett Magyarázatok...-at írtam, akkor első ÉSZ-beli nyilatkozatomban szükségesnek tartottam, hogy »leszámoljak« József Attilával. Azt mondtam, hogy József Attila folytathatatlan hagyomány, nem a kezdete valaminek, hanem a Nyugat korszakának betetőzése. Mint ahogy úgy gondolom, hogy József Attila művészileg alapvetően konzervatív költő volt. Nem véletlen az ingerült elutasítása - saját rövid avantgárd kalandozásai után -, mondjuk, Kassákkal szemben. 590„Én nem az ellenzék bárdja voltam” = Beszélgetések Petri Györggyel, Pesti Szalon, Budapest, 1994, 69-70. (Eredeti megjelenés: Beszélő, 1991. július 20.) 591 Petri György Munkái I. Összegyűjtött versek, szerk. Réz Pál, Lakatos András és Várady Szabolcs, Magvető, Budapest, 2003, 509-585.