Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben - Kultúra - irodalom (Budapest, 2017)
Exkurzus III.
242 14. A VERSBESZÉD EGZISZTENCIÁLONTOLÓGIAI ELKÖTELEZŐDÉSÉRŐL Na most, az avantgárd émám sem hatott egyáltalán, bennem is inkább ingerültséget váltott ki, tudniillik zavart, hogy túl sok a program, és túl kevés a mű. Nem szeretem, ha előbb egy kiáltványt kell elolvasnom, amiben megmagyarázzák, hogy azt a keveset, amit olvasok, azt miként olvashatom.” 1592 Ha most Petri lírai szövegkorpuszára fordítjuk figyelmünket, az előző Petri-nyilatkozatok után némi meglepődéssel konstatálhatjuk József Attila és Pilinszky költői fordulatainak jelenlétét és meghatározó erejét Petri életművében - persze az egyes kötekben és az életmű szakaszaiban változó mértékben. Lássunk erről egy rövid, de talán megvilágító áttekintést. Petri első kötete (Magyarázatok M. számára, 1971) kifejezetten sok, a második, az 1974-es körülírt zuhanás már kevesebb, mégis markáns József Attila- és Pilinszky-motívumot vonultat föl. Az első kötetből A szerelmi költészet nehézségeiről című verset említhetjük, amely a pupillák, a szem, a csillag, az űr és a némaság szómotívumain keresztül Pilinszky költészetének legmeghatározóbb nyelvi szimbólumait elevenítik meg, és teszik versszervező erővé. Ugyanez a helyzet az Összeomlás vagy az Éjszaka 1. című költemény esetében. Utóbbiban a hal és a lépcsőház idézi különösképp Pilinszky első verseskönyvének első ciklusát (Halak a hálóban) és egész lírájának meghatározó Pokol-térélmény képzetét (lásd például az 1969-es Harmadnapon kötet Senkiföldjén vagy a Kráter Terek című alkotását). S Pilinszky Senkiföldjén-jét hívja elő a befogadói tudatból a szóalak háromszori alkalmazása Petri kötetében: az Egy öngyilkos naplója második sorában, a Radnótit is idéző Töredék című vers végén és a Történet és elmélkedés címűben a József Attila-i Óda parafrazálásához („kéz lecsüngött”) hat sorral később kapcsolódó „pillanat senkiföldje lesz” szerkezet. Petri második kötetében (Körülírt zuhanás, 1974) kevesebbszer, de a József Attila-féle motívumokkal talán szorosabban összekapcsolódva jelentkezik a Pilinszky-versnyelv hatása. A V. Sz.-hoz (a cím „megfejtése”: ’Várady Szabolcshoz’) „homokszínű napsávja” valamely titokzatos módon Pilinszky Négysorosát juttatja az értelmező eszébe („Alvó szegek a jéghideg homokban”), vagy akár A szerelem sivatagát. A sertés énekeiből pedig József Attila Eszméletének XI. versszakát - vagy más meglátás szerint: versét - 1593 hívhatja elő a befogadó emlékezetéből. („Láttam a boldogságot én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa.”) A Lépcső a „körülírt zuhanás” kötetcímismétlő alakzatával ismét Pilinszky - természetesen Dantéig visszamenő - „Pokol-térélményét” hívja elő, a Novella „elölhagyott pohár”-ja újfent a Négysorost idézheti („Égve hagytad a folyosón a villanyt”), míg az öt szerelmes vers közül a 2. befejezése József Attilát („elölt ölelések”), az utolsó, az ötödik vége pedig egyértelműen Pilinszkyt („jelenlétem a világba mered”). S végül jellegzetesen Pilinszkys a jelenlét problémájának megszólaltatása és tematizálása a Felirat című vers zárlatában: „Jelen van - jelt nem ad.” 592 Szállóigévé lenni, az a legjobb dolog. A kérdező: Parti Nagy Lajos = Beszélgetések Petri Györggyel, i. m., 142. 591 Vö. Tverdota György, Tizenkét vers, Gondolat, Budapest, 2004, 62.