Horváth Kornélia: Petri György költészete verselméleti és líratörténeti megközelítésben - Kultúra - irodalom (Budapest, 2017)
Tartalom
404. A VERSCIKLUS ÉS VERSKÖTET ELMÉLETI, TÖRTÉNETI ... JELENTŐSÉGÉRŐL Az első felvetésre válaszként a következőt kockáztatnám meg: meglátásom szerint Culler a lírai költészet lehetséges, de távolról sem szükséges jellemzőjeként értelmezi a narrativitást, vagyis annak lehetőségét, hogy egy (verses) lírai szöveg egy történetet mondjon el. Másként fogalmazva, számos lírai vers közvetíthet az olvasójának vagy hallgatójának egy történetet, s teheti ezt viszonylag részletesen kifejtett, avagy igencsak redukált, ha tetszik, „mini” formában. Előbbire a számtalan választható példa közül Pilinszky Senkiföldjén vagy Weöres Józsefet eladják testvérei című művét, illetve Petri olyan híres narratív verseit idézhetnék a szerző első két kötetéből, mint például a Délelőtt, A vékony lánnyal (Magyarázatok M. számára) vagy a Novella (Körülírt zuhanás), utóbbira szintén Petritől az Egy őszi levélre című verset említeném. Azonban a lírai költészetnek egyáltalán nem feltétele és követelménye a narrativitás, vagyis a történetmondás. Inkább ellenkezőleg: gondoljunk csak az avantgárd szerteágazó versterméséből a szavak hétköznapi értelmét már-már „levetkőzni” látszó futurista szövegekre, vagy éppen József Attilának nem csupán az avantgárd hatása alatt született, hanem a későbbi költészetéből származó verseire, például A hetedikre vagy az Eszméletre, s bízvást rákérdezhetünk: vajon miként lehetne ezen versekből egy történetet kibontani? Mi több, úgy tűnik, hogy ahol a lírai szövegben mégis kirajzolódik valamilyen narratíva, ez mindössze apropóként szolgál valamely más gondolati, hangulati „jelentés” artikulálására. (Jó példa lehet erre Tóth Krisztina Síró ponyvakötetének Macabre-ciklusa, amely érzékelhetően egy szerelem „történetét” mondja el nyolc, külön-külön három számozott szakaszból építkező költeményben, ez a történet „mint olyan” azonban szinte teljes mértékben rekonstruálhatatlannak bizonyul, mindössze egyes mozzanatait könyvelheti el magának megismertként az olvasó.)64 Úgy tetszik tehát, a lírai költészet inkább sajátos „eszközként” él a történetmondás lehetőségével, vagyis ha Culler okfejtésére támaszkodunk, alapvető tendenciájaként az aposztrophikus erőt nevezhetjük meg. Ez nagyon is hasonlít Frye ismert meghatározására, amely szerint a lírai diskurzus „kihallgatott beszéd”, olyan megszólalás, amelyet a lírai beszélő nem külső hallgatóknak szán.65 Valószínűleg itt érthetjük meg Bahtyinnak a líra nem dialogikus jellegére vonatkozó állításait, amelyet az utóbbi évtizedekben sokan s bizonyos szempontból joggal vitattak/vitatnak, de amely kritikai megnyilvánulások kevéssé vetnek számot a narrativitás mint az epika eredendő ismérve és a lírai megszólalásmód közötti alapvető különbség természetével,66 mint 64 Vö. Tóth Krisztina, Síró ponyva, Magvető, Budapest, 2004, 7-30. 65„[...] valami ebből már jelen van abban is, ahogyan a költemény a nyomtatott lapon tipográfiailag feltűnik, úgyszólván nemcsak »kihallgatjuk«, de »meg is leshetjük«.” Northrop Frye, A kritika anatómiája, Helikon, Budapest, 1998, 236. 66 A 2015 májusában Veszprémben rendezett Bahtyin-konferencia több felszólalása, mind az egyes előadások, mind a többször markáns arculatot öltő, ugyanakkor igencsak produktív vita keretében gyakorta exponálta Bahtyinnak a líra állítólagos „monologikusságára” vonatkozó tételét. Vö. BAKHTYIN 120. After Cognition: Word, Act and Culture as Event of Be-