Koltai Tamás: Nemzeti történet avagy színház a cethal hátán (Budapest, 2002)
Ballada a nemlejövős piszokról
na, s mire Művész Színházat csinálhattál belőle ugyanazzal a csapattal, sokkal hátrányosabb helyzetből indultatok. Ha nem játszod a sértődöttet 1991-ben, talán megkíméled magad a művész színházi kudarctól. Közben, ’91 tavaszán, teljesen ártatlanul, volt még egy „sikertelen fordulód”. Csiszár Imre leváltásával ekkor döntötte Fekete György „rapid” romlásba a Nemzeti Színházat a kilencvenes évekre (egyelőre). A szakmát képviselő szervezetek, amelyek tagjairól pár hónappal korábban azt nyilatkoztad, „nem szavazhattak rám, hisz tudhatták, hogy én sem szavazok rájuk”, téged akartak a Nemzeti Színház igazgatójának. „A szakma egyetértésre tudott volna jutni Schwajda György személyében”, mondta Fodor Tamás a Beszélő 1991. április 17-i számában, s ez nem csak feltételes módban igaz. A minisztérium munkájának segítésére létrehozott Színházművészeti Tanács véleményét azonban meg sem kérdezték az új igazgató kinevezése előtt, mire a testület lemondott. (Viszont a jelenlegi hasonló testületből, amelynek te is a tagja vagy, egyedül Babarczy László lépett ki, amikor kiderült, hogy létrejöttének kizárólagos - szégyenletes - célja szakmailag legitimálni az Erzsébet téri építkezés leállítását.) A botrány alatt elegánsan hallgattál, felügyelted a szolnoki színház átépítését, amiről nemrég azt mondtad, „úgy vágtam bele, hogy egyetlen fillérem sem volt a színházra”. (Érdekes mondat, különösen a mostani számháború fényében, amikor az Erzsébet téri építkezés leállítására az „alultervezés” szolgált ürügyként, és minimális, akár társadalmi adakozással megszerezhető többletköltségről folyt az átvita.) Az átépítés után, 1992 januárjában váratlanul felmondta a szolnoki igazgatói megbízatásodat. Eleged lett a színházból, közölted egy interjúban. Nem sokáig. Ezután következett a „vígszínházi csata”. Különös történet, mindeddig nem kapott nyilvánosságot. Marton László hívott ügyvezető igazgatónak, menedzselésben, szponzorszerzésben jártas szakembernek, tárgyaltatok is, de végül közölted vele, hogy „csak első ember tudsz lenni”, így aztán barátságban elváltatok. Pár hét múltán a fővárosi főilletékesek, te nyilván nem tudtál róla, talán születésnapi meglepetésnek szánták, megpróbáltak első embert vagy legalább átépítésvezetőt csinálni belőled (közelgett a Vígszínház rekonstrukciója). Már Marton László lemondását is elfogadták. Végül a társulat ellenállása