Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György - Örvények fölé épülő harmónia I. Interjúk, dokumentumok, levelek (Budapest, 2018)
Szilágyi János György interjúi
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY INTERJÚI később befogadtak, már csak „beltagok” lehettek: Vájna János (1921) (Vanyek); Rényi Alfréd ( 1921 ) (Buba), matematikus, aki haláláig Szigy legközelebbi barátja volt, mindketten (Nógrád-)Verőcéről, ahol Devecseriék a nyarakat töltötték; harmadikként Várna barátja, Pintér József (1913) újságíró, idővel Pintér egyik barátja is, a valamivel idősebb Örkény István (1912) gyógyszerész, reménybeli író, és végül Somlyó György. A meglett korú Monath Lajos ( 1904) elektromérnök is beltag lett, ők Lepencén nyaraltak, ez volt a társaság nyarainak másik fő színtere. Volt még sok „kültag” és „vendég”, de náluk fontosabbnak számítottak azok, akiket az alapító tagok arisztokratikus (macsó?) felsőbbrendűséggel így neveztek (ma már, ha élne, egyikük sem merné mondani) : „a nők”, köztük kistestvér, mint Vájna Márta (1925), nyáron lepencei lány; barátok és barátnők; szerelmek, mint Lepencéről Huszár Klára (1919), aki Devecseri Gábor felesége és operarendező lett; vagy Klári több gyermekkori barátnője, Rabinovszky Mária (1919) (Marcsi), a Szentpál Iskola szólótáncosnője, később Szily felesége, nemzetközi rangú kinetográfus; Ledofsky Zsuzsa és Trude, szintén Huszár Klára barátnője; Monath első felesége, a többieknél idősebb Tót, igazi nevén Jeremiás Anna Mária. Volt férfi is leendő „házastárs” státusban: Bródy András (1924), Vájna Márta férje. Jöttek kültagok vagy vendégek a Kerényi-körből, például Dobrovits és - saját jogon - Dömötör Tekla. Rendíthetetlen tekintély volt valamennyiük számára Karinthy Frigyes („Frici bácsi”) és Kosztolányi Dezső, mint Vájna Márta mondja: „az író-apák szelleme mindig ott lebegett a társaság együttlétein”. A modern költők közül legfőképpen József Attilát szerették, kortársaik közül Weöres Sándort, Karinthy Gábor és Devecseri a „saját” költőik voltak. A társaság tagjai szorosan kötött heti elfoglaltságaik (értelmiségi segédmunkák, óraadás stb.) után, szombat esténként a nyomasztó politikai légkörből is kilépve, maguk között szabadok, mondhatjuk így is, felszabadultak lehettek. Annak a lakásán, aki épp beengedte őket. Ezek leginkább Vajnáék voltak, mert nekik volt nagyobb lakásuk, és a szülők megértőnek mutatkoztak, olykor Devecseriné Guthi Erzsébet, vagy Bródyék, vagy Vajnáék, vagy Koffán Károly. Állandó játékuk volt az epepe: rögtönzött commedia dell’arte saját életükről, kíméletlen gúnnyal és öngúnnyal. Élcelődni egyébként Kerényin is szoktak volt, de persze csak a háta mögött (Kerényinek nem volt humorérzéke), tekintélyén ez sem ronthatott, de a mester fölötti gúnyolódásnak csak halvány nyomai vannak. Dobrovits (Vájna Márta visszaemlékezése szerint) : „Érdekes, nekem a Kerényi előadását hallgatva a hal és a lándzsa mitológiai képe tűnik fel, vagyis halandzsa.” Huszár Klára: „Olyan, mint a vattacukor, a számba veszem, és szétolvad, de ami ott marad, az nemes anyag. Minek akkor az a sok vatta?” Először Örkény írt a társaságról, egész ciklust tervezett „Szilágyi és Hajmási” címmel, ironikus novellettáinak legkorábbi darabja 1938-ból való, de csak három vagy négy maradt fenn közülük. Szinya vezetéknevén szerepel bennük (és sört iszik, holott valójában Kerényi hatására csak a vörösbort tartotta tudóshoz méltó italnak), könyvekkel teli oktatáskája és doktori értekezése, az Atellana állandó motívum. Hajmási nem más, mint Pintér. A szombat esték hangulatát Örkény Szilveszter című novellája és Karinthy Ferenc Szellemidézése írja le. Örkénynél a történet vége már allegorikus túlzás, S először Örkényt hívták be munkaszolgálatra 1942 májusában.